2018. február 21., szerda

MÁR AZ UNIÓS PÁLYÁZATOK KIÍRÁSÁNÁL JELEN VOLTAK AZ ELIOS EMBEREI. AZ EZT NYILVÁNOSSÁGRA HOZÓ KALOCSAI KÉPVISELŐT ELTÁVOLÍTJÁK POZÍCIÓJÁBÓL

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2018.02.21.


Az elmúlt hetek nagy korrupciós botrányát az Európai Unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak az eredetileg Simicska Lajos, majd Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. 2009 és 2014 között elnyert közbeszerzéseiről készített jelentése robbantotta ki. A jelentésről cikksorozatban beszámoló 24.hu az elnyert közbeszerzések körüli szabálytalanságokról írt, de most már az is kiderült a Direkt36 és a 444.hu jóvoltábólhogy 


a csalás előkészítése már a közvilágítási projektek jóval korábbi szakaszában elkezdődhetett.

Minden uniós költségvetési ciklus elején a tagállamok megállapodnak az EU-val, hogy milyen főbb fejlesztési célokat határozzanak meg a ciklus idejére, és hogy erre mennyi EU-s pénzt kaphatnak. Ezek után a meghatározott célok eléréséhez szükséges pályázatokat már a tagállam kormánya írja ki, és a helyi hatóságok ellenőrzik azok szabályszerűségét.

Ezekre a pályázatokra adhatják be például az önkormányzatok a jelentkezésüket, majd ha megnyerik, az elnyert pénz és a pályázatban meghatározott feltételek alapján (mire és mennyi pénzt költhetnek, mennyit tudnak fizetni a beruházást elvégző cégnek) írhatják ki a közbeszerzéseket, amiknek elvégzésére többnyire külsős cégekkel szerződnek. Ilyen külsős cég például az Elios.

Ennek a folyamatnak a szabályszerűségét és igazságosságát elvileg többféle módon is garantálniuk kell a magyar hatóságoknak. Az OLAF két, az Elios-ügyben érintett város önkormányzatának, Kalocsának és Szolnoknak küldött leveléből azonban az derül ki, hogy ez a szabályszerűség több ponton is sérült már a közvilágítási pályázatok kiírásakor,

mivel az uniós pályázatokat is az Elios munkatársainak közreműködésével alakították.

Ez azt is jelenti, hogy az Elios gyanús időszaka valóban kiterjedt azokra az évekre, amikor Simicska is a cég tulajdonosai közé tartozott. Ugyanakkor viszont ez továbbra sem menti fel Orbán Viktor vejét, mivel egyrészt a közbeszerzések körüli szabálytalanságok már nagyrészt Tiborcz idejében történtek, másrészt pedig Simicska alatt is vezető pozícióban volt az Eliosnál.

Az OLAF levelei alapján az uniós pályázatokba négy ponton avatkoztak be az Elios munkatársai vagy a céghez köthető emberek:...

  1. Az uniós pályázatokat kiíró és kezelő kormányzati szerv a pályázatok beadásának határideje előtt pár nappal engedélyezte, hogy az önkormányzatok 100 ezer óra élettartamú lámpákkal számoljanak 50 ezer helyett, így több pénzt kérhettek a beruházásra.
    Mivel az Elios végül ennek ellenére kisebb üzemidejű – viszont drága – lámpákat szerelt fel, ezért a pályázat által elvárt költségmegtakarítást csak a magasabb támogatással tudták fedezni az önkormányzatok. Vagy pedig olcsóbb lámpákat kellett volna felszerelniük, azaz más, olcsóbb szolgáltatást nyújtó cégnek kellett volna elnyernie a közbeszerzést.
  2. A pályázat leadásához az önkormányzatoknak három független cégtől kellett volna árajánlatot kérniük, amiből kiderült volna, hogy reális-e a kért támogatás összege. A kalocsai és szolnoki pályázatoknál azonban a három árajánlatot ugyanazon a számítógépen írták és mind a két esetben az Elioson kívüli két cég 5 és 7 százalékkal drágább ajánlatot adott, mint Tiborcz cége. Ez az egybeesés minimum gyanús.
  3. A pályázatokat egy független szakembernek ellenőriznie kell, aki aztán a megvalósult beruházást is leellenőrzi. Ez a „független” szakember Kalocsán és Szolnokon is elvileg Imrovicz András volt, de az OLAF szerint nem ő, hanem az Elios közvilágítási üzletágának vezetője és a Sistrade ügyvezetője, Mancz Ivette írta a tanulmányt.
  4. A pályázatok energetikai tanulmányait is Mancz Ivette írta – az Elios pedig „ugyanazokat a lámpatípusokat szállította, szinte fillérre ugyanazon az áron, mint amivel az energetikai tanulmányban kalkuláltak,” – írja a 444. Pedig a cég elvileg nem ismerhette volna ezeket az energetikai tanulmányokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.