2018. február 24., szombat

MÉRT NE LEGYEK TISZTESSÉGES?

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2018.02.24.



Kiterítenek úgyis. A végsőkig kitartás és ellenállás helyzetében vagyunk. Tudnunk kell, hogy ezen a talpalatnyi földön védelmezzük nemcsak a magyar demokráciát, de az évszázadok során felhalmozott magyar civilizációs értékeket is. Egy barbár és civilizálatlan erőszakos erővel állunk szemben, amely már szinte mindent elfoglalt, saját tulajdonába vett. Nincs vesztenivalónk. Jogaink, tulajdonunk és gyermekeink jogai és tulajdona az övék lesznek. Már nincs jelentősége annak, hogy politikai elitünk annyira elkorcsosult, hogy képtelen volt lemondani rövidtávú önérdekéről, nem tudott valódi alternatívát állítani. Nélkülük, bizonyos értelemben ellenük is állunk itt egy mindenható rendszer bombazáporában. Mögöttünk nincsenek segédcsapatok. Magunkra számíthatunk. Magyarországot nem lehet elrabolni és nem lehet visszaadni. Mi vagyunk.

Nem az ő tája, utcája, háza

Azt mondják nekem, megállítva az utcán, hogy nincs kire, mire szavazni. Mit mondjanak feleségüknek és gyerekeiknek? Mit mondjanak maguknak? A választóhelyiségben pedig ott vigyorog a rendszer által előállított szavazólap. De vajon hagyhatjuk-e, hogy szomszédunk, rokonunk, munkatársunk leszavazzon „rájuk”, és mi ne legyünk ott?

Már látom a téren kifüggesztve az „emberarcú” fideszes képviselőm elégedett arcát. Ennek a korábban szorgalmas, szürke, unalmasan buta fiúnak, majd férfinak az arcát, aki bár tökéletesen alkalmatlan volt rá, de a megszállók nemzetgazdasági minisztere lett. Hogyne lenne nekem jó képviselőm, pasaparki őslakosként! Honnan tudhatná megszállóként gondját s baját azoknak, akik hármas társbérletben laktak a Pasaréten, akik a kitelepítésből jöttek vissza, akik a ferences templom harangjára ébrednek évtizedek óta, akik a Fenyvesbe vagy a Jurányiba, a Rákócziba vagy a Móriczba jártak, akik a Kalefon a gombánál találkoztak s gyújtottak rá az első cigarettára, és akikből orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok lettek? Honnan tudhatná, hogy milyen volt budapestinek lenni, személyes szabadságot és autonómiát kiküzdeni egy megvert, de soha le nem győzött városban, amely megvívta harcát Tisza, Horthy, Rákosi, Kádár rendszerei ellenében, honnan tudhatná milyen budapesti magyarnak és európainak lenni, aki Felcsútról vagy Mezőkövesdről, Kisvárdáról vagy Karcagról a bűnös város képét festi le? Akiknek mi valamennyien Soros-bérencek, hazátlan bitangok, gyökértelen senkik vagyunk, akiket megszállni és kifosztani jó keresztyénnek egyenesen kötelessége.

Honnan tudhatná hol rejtegette Ottlik Géza Vas Istvánt és Németh László Zelk Zoltánt, nem az ő tája, utcája, háza, nem neki írt egyikük se, nyelvükön nem ért, hiszen a megszállók szemével néz, fülével hall, kizárólag a megszállók tolvajnyelvét beszéli? Honnan tudhatná, ki írta egy másik megszállás idején, hogy „itt Buda-ország szól: üdvözlégy ottliki ország!”, s hol volt boldog szerelmes egy kis lakásban Esterházy Péter Gittával? Honnan sejthetné, mit jelent nekünk e havas utca, nekünk, akik gyerekként együtt szánkóztunk Nagy Imrével lefelé a Sövény utcán, akik együtt jártunk Gimes fiával óvodába, akiknek apja később azt mondta, hogy ezt a várost, ezt az országot elfoglalhatják, de minket nem, ezt sose felejtsd, nekünk ez a hazánk, amit ők, az új megszállók sose érhetnek el? Honnan tudhatná, hol a haza, amikor neki a világ már csak Orbán hentes-mészáros és Tiborcz, Garancsi és Matolcsy birtokainak összefüggő láncolata, ahol stadionok lelátóiról hoznak törvényt, s ahol azon igyekeznek, hogy kineveljék az Orbánok népét? Honnan tudhatná, milyen magyarnak lenni, a nyomorult Ferihegyen leszállva és a megalázó külvároson át, a Margit körút bezárt üzletei előtt, a megszállók új építkezései közt hazavergődni, szégyenkezni, szégyenkezni és még egyszer szégyenkezni? „(Néhány napja Pozsonyból jöttem haza, vélhetően az ott ért, úgynevezett élmények hatására álmodhattam azt, hogy a barátommal arról tanakodunk, hogy vajon ki lehetett az, ki volt az a vaddisznó, aki kitalálta, hogy magyarok legyünk. Hogy kinek az agyában foganhatott meg egy ilyen képtelen éca? Ezt kiabáltuk egymás arcába, nem rejtve véka alá, hogy a másikat vádoljuk, ő volt az a felelőtlen alak, aki ezt kieszelte, ilyen hülyeséget, öregem, hogy magyar… Zárójel bezárva.)”...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.