2018. február 26., hétfő

NEM AZ ELLENZÉK GYŐZÖTT, SEMMI NEM VÁLTOZOTT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.02.25.


...Ez az ország soha nem fog úgy működni, hogy Orbán Viktort demokratikusan leváltották, és ő a következő négy évet ellenzékben tölti. Ez az ember legfeljebb géppisztollyal a kezében hajlandó átadni a hatalmat, efelől senkinek ne legyen kétsége. Ha elszámolnák magukat, és őt magát is meglepve, az ellenzék közös jelöltje vagy listája vagy bármije nyerne, Orbán egy hét alatt polgárháborús hangulatot teremtene, a beépített csapdákkal működésképtelenné tenné az országot. De ez a veszély nem áll fenn, erről ő maga mindig gondoskodik. Az ellenzék szembesül elsőként saját hazugságával, amikor próbálja azt a látszatot kelteni, mintha itt “demokrácia” és szabad választás lenne. Ezek bűnözők, akiket nemcsak azonnal börtönbe kellene csukni az államcsíny miatt, hanem bűnözők abban a tekintetben is, hogy nem tartanak be törvényt, szabályt, semmit. Nem adják át a hatalmat.

Ezért az ország jövőjének egyetlen záloga a törvényes helyzethez való visszatérés, a NER és a NENYI bűncselekménnyé nyilvánítása az Alkotmány alapján, a bűnszervezet vezetői letartóztatása, bíróság elé állítása, alaptörvényük egy tollvonással való eltörlése, majd a köztörvényes bűncselekmények miatti felelősségre vonásuk. Ezeket az embereket minden törvényes alap szerint felelősségre kell vonni, ki kell őket azonnal iktatni a közéletből, és egy új Alkotmányt kell készíteni. Ezt követően demokratikus és egyenlő választásokat kell tartani. Ehhez pedig az út a kivonulás a rendszerből, a bojkott, a polgári engedetlenség felmondása. Az ok, az alkotmányos rend megdöntése, a hatalom kizárólagos birtoklása.

Most nagy az öröm, ami érthető, és van is rá ok. Nagyon jó, hogy Lázár kapott egy pofont, arcra esett a hazug, képmutató hólyag. De ennél több nem történt. A hódmezővásárhelyi eredményből semmilyen következtetést nem lehet levonni, mert a parlamenti választások feltételei mások. Emlékezhetünk Kész Zoltán győzelmére, akkor is ámította magát és a népet az ellenzék, de a világon semmit nem jelentett, csak annyit, hogy Orbán túl szűkre szabta a kétharmadot, és véletlenül elveszítette. Ennek ellenére megoldotta a kétharmados kormányzást. Semmit nem számított Kész Zoltán győzelme.

Attól kell tartani, hogy azt leszámítva, hogy nem lehet a mellüket döngetni (igaz az ország nagyobb része nem is értesül róla, mert a Fidesz által lenyúlt – “nemzeti tulajdonba vett” – média be sem számol az eredményről), a győzelem inkább Orbán hazugságának kedvez. Lám, Magyarországon demokrácia van, lehet nyerni vidéki városi polgármesterválasztáson. Ki mondta, hogy itt diktatúra van? Lázár Jánost is le lehet győzni, a strómanjait is le lehet. De nehogy az gondolja bárki, hogy Orbánt is le lehet, és majd Orbánt bárki leváltja.

Semmi nem változott. Hódmezővásárhely megutálta Lázárt és a hűbéreseit, fellázadt, és még az sem zavarta őket, hogy a sok álellenzéki párt is a függetlent támogatta. Egy város lakosságát nem lehet a propaganda sajtóval etetni, hogy mi van a városban, mert tudják. Magyarország kétharmadának gondolkodását a Fidesz-propaganda irányítja. Elbutítottak az emberek, megfélemlítettek. Orbán még mindig úgy csalhatja el a választást, és szerezhet a NER hamis legitimációt, hogy még mindig a demokrácia hamis látszatát fenntarthatja.

A bojkott ezt szüntetné meg, de ebben az ellenzéki pártok anyagilag ellenérdekeltek. Ezért Orbán fog uralkodni Magyarországon, amíg van hozzá kedve és ereje. Így tessék örülni. Ha az ellenzék nem hazudna, és levonná a hódmezővásárhelyi választás konzekvenciáját, akkor az összes körzetben egy darab független jelöltet indítanának, aki jobboldali, ha lehet, volt fideszes, nagycsaládos “keresztény”, de akkor nekik nincs se kampánypénz, se frakció, se százmilliós évi állami támogatás. Meglesz ez? Meghozzák ezt az áldozatot? Na, ugye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.