2018. február 2., péntek

ORBÁN ÉS AZ ISZLÁM - VESZEDELMES VISZONYOK

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.02.01.


Telefonos kampányba kezd a Fidesz, amiért Vona Gábor 2013-ban Törökországban járt. Lelke rajta az állampártnak, de szeretnénk segíteni: kinek kellene még a körmére nézni.

Vona és a Szürke Farkasok - akár egy mesecím is lehetne, de sokkal inkább szappanopera ez. Történt, hogy 2013-ban Vona Gábor, akkor még igencsak radikális Jobbik-elnök Törökországba látogatott, ahol állítólag – már a kormánysajtó szerint – maga is terroristává vált a Szürke Farkasok társaságában. Ezt a sztroit előszedték tavaly is, akkor csúnya véget ért a propaganda-sajtó: a Ripost-Origo-888 tengelynek a terroristázás 2,5 milliójába fájt, miután a bíróság megállapította, hogy hazudnak.

Idén új taggal bővült a nyalonclapok száma: a Mandiner is Habony közelébe vándorolt, így ott is bizonyítani kellett a rátermettséget. Nosza, elő is szedték az egyszer már elbukott, amúgy – ismételjük – 2013-as sztorit.

Azonban sem Vonával, sem az őt támadó kormánylapokkal nincs dolgunk. Sokkal fontosabban érezzük, hogy felhívjuk a Fidesz figyelmét egy befolyásos személyre, aki bizony Vonánál is sokkal cifrábbakat mondott az iszlámról, mégpedig nem is olyan régen:

2015. február 24.


"…ma Nyugaton az a divat, hogy a nyugatiaknak csak a nyugatiaktól szabad tanulni, és ha valaki azt meri állítani, hogy a keletiektől is el akar valamit tanulni, akkor rögtön kiszerkesztik az újságokban, mint a demokrácia tekintetében nem megbízható miniszterelnököt."

2015, június 5.

"… mi hiszünk a kulturális diverzitásban. Mi hiszünk abban, hogy a kultúrák közötti különbözőség a Jóisten adománya, maga a sokszínűség, amit tiszteletben kell tartani, ezért amikor egy másik ország, egy másik kultúrához, mondjuk, az iszlám kultúrához tartozó országról beszélünk, akkor mindig a tisztelet hangján beszélünk. … Azért is különleges vendéget fogadtunk ma, hiszen ő az iszlám világból érkezett, és Európában ma nagyon sok helyen az iszlámtól félnek, sőt van, ahol ellenségnek is tekintik. Magyarország nem ilyen ország. 
Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson. Ezért mi az iszlámról is a tisztelet hangján beszélünk."...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.