2018. február 4., vasárnap

PARÁSZKA BORÓKA: CIFRA, GAZDAG SZŰRBE ÖLTÖZÖTT AZ ERDÉLYI MAGYAR KÖZÉLET, SATÓ

MÉRCE
Szerző: bl
2018.02.04.


Az erport.ro, erdélyi magyar nyelvű portálon egy igen tanulságos írás jelent meg a Fidesz kormány határon túli sajtótámogatásáról. Az írás, amelyet Parászka Boróka jegyez, érdemes arra, hogy szemlézzük olvasóinknak.

Megúszni az éhkoppot, betömni a hasat, minél nagyobbat harapni: ez ma az erdélyi magyar feladat, közösségi cél

A szerző szerint hetek óta zavar és csend van az év végi hír megjelenése óta, mely szerint a Főtér.ro kiadója, az Erdélyi Médiatér Egyesület rekordösszegű sajtótámogatást kap a magyar kormánytól: 1,45 milliárd forintot:

“Közben krónikus pénzhiánnyal küzd a még létező erdélyi magyar sajtó jelentős része, szerkesztőségek szűntek meg, szerkesztőségeket szüntettek meg. (Ne legyünk szerénytelenek: ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon, semmivel sem tragikusabb, mint ott.) Mindeközben egy kis egyesület annyi pénzzel rendelkezik a magyar kormány döntése nyomán, amiből a legköltségesebb erdélyi médiumokat lehetne évekig működtetni, gond nélkül.”

Az írásban szó van arról, hogy eddig ugyan megkérdőjelezhető, kifogásolható módon, de mégiscsak volt valamilyen közösségi döntéshozás. Vagy legalábbis, az erdélyi magyar politikai szervezetek igyekeztek fenntartani annak a látszatát. Volt valamiféle közösségiség, demokrácia-játék, mintha lenne társadalmi párbeszéd.:

“A rendszerváltás utáni „szabad sajtó” politikai kiszolgáltatottságban született, és ez a kiszolgáltatottság azóta csak erősödött. Mára, tulajdonképpen megszűnt az erdélyi magyar sajtó. És most megszűnőben az erdélyi magyar közélet. Egyszer csak jön egy támogatás egy olyan kormánytól, amellyel szemben a leggyakrabban hangoztatott kritika a szabad sajtó felszámolása, és az állami propagandamédia működtetése. A nagyvonalúnak tűnő támogatásnak a felhasználásáról ki dönt: Egy kedvezményezett egyesületet látunk, de sehol egy számon kérhető fórum, testület, sehol a pénz felhasználásáról szóló stratégia, vállalás. A transzparenciaharc kellős közepén, a korrupció ellen (méltán) lázító Főtér.ro kiadója, az Erdélyi Médiatér Egyesület hallgat. És hallgat mindenki más is: a többi, kormányzati szinten nem, vagy alig támogatott média képviselői, a szakmai szervezet, azok a testületek, amelyek eddig (jól-rosszul) a pénzosztásban részt vettek.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.