2018. február 21., szerda

TIBORCZ ÜGY: AZ ELIOS ADTA A LEGDRÁGÁBB AJÁNLATOT, MÉGIS SIMÁN NYERT

24.HU
Szerző: D. KOVÁCS ILDIKÓ
2018.02.21.


Egyharmaddal olcsóbban tudta volna megoldani Jászberény közvilágításának felújítását az SAG Hungária Kft., mint az Elios. Az önkormányzat mégis Tiborcz István egykori cégének adta a feladatot. Mintha csak eleve neki szánták volna. A vesztes nem nagyon hadakozott, később alvállalkozóként tűnt fel az Elios mellett. A Tungsram pedig 90 millió forinttal drágábban szállította volna ugyanazokat a lámpákat a konkurenciának, mint az Eliosnak.

Az Elios Innovatív Zrt. közvilágítási tarolásához nemcsak személyi összefonódásokra és egy egész cégháló kiépítésére volt szükség, hanem az önkormányzatok és az állami szereplők segítségére is. Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF által megpendített felállás, a bűnszervezet – az erre utaló jeleket cikksorozatunk előző darabjaiban mutattunk be – nélkülük nem lehetett volna működőképes. Ez derült ki a jászberényi közbeszerzés kapcsán is, amelynek részletei ugyancsak szerepelnek a 24.hu által megszerzett OLAF-jelentésben.

Nem ment teljesen zökkenőmentesen az Elios jászberényi győzelme. Első körben egyedül indult, de a pályázati kiírás még a Lázár János vezette kancelláriánál is kiverte a biztosítékot. Versenykorlátozó, indokolatlanul szűkíti a versenyt – ezzel dobta vissza a közbeszerzést a Miniszterelnökség, amint azt a Direkt36 megírta 2015-ben.

A 300 millió forintnál nagyobb értékű projekteket ugyanis a Miniszterelnökségen is jóvá kellett hagyni, így akadhatott fenn az önkormányzat által kiírt pályázat a közbeszerzések, végső soron az uniós pénzek felhasználásának szabályosságát ellenőrző apparátuson.

Az oknyomozó portál által megszerzett minőségellenőrzési jelentés szerint a 410 millió forint uniós támogatásra érdemesített önkormányzat közbeszerzési tervezete nem felelt meg sem a közbeszerzés alapelveinek, sem az unió által elvárt hatékony pénzgazdálkodás elveinek. Kifogásolták, hogy a pályázat beadásához túlzottan nagy, 280 millió forintos referenciát várt el az önkormányzat, ezért kérték ennek csökkentését. A kiírást végül módosították – erről a VS.hu számolt be –, így végül három pályázat is érkezett az önkormányzathoz.

A nyertes azonban ilyen körülmények között is az Elios lett 306 millió forintos ajánlattal. A vállalási árnak nagy jelentősége végül nem lehetett, mivel a másik két ajánlattevőt különféle szabálytalanságokra hivatkozva kizárták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.