2018. március 6., kedd

A PÁRTKÖZPONT UTASÍTOTTA ZALAEGERSZEGET, TÖRÖLJÉK AZ ALFÖLDI-ESTET

INDEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2018.03.05.


Alföldi Róbert, színész-rendező az Egerszegi Páholy kulturális műsorsorozatban szerepelt volna a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben március 22-én. Az Egerszegi Páholy egy beszélgetőműsor, ahol az est első részében beszélgetnek a meghívott vendéggel, a másik felében pedig a vendég valamilyen produkciót mutat be. Ide érkezett volna Alföldi márciusban, információink szerint előre kérték, hogy előadásában ne legyen politikai tartalom. Alföldi szerint ezzel nincs is semmi baj, hiszen ez egy szórakoztató műsor. Négy nappal a meghirdetése után aztán

TÖRÖLTÉK AZ ESEMÉNYT.

ÚGY TUDJUK, VIGH LÁSZLÓ, FIDESZ-KDNP ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ UTASÍTOTTA A ZALAEGERSZEGI POLGÁRMESTERT, BALAICZ ZOLTÁNT ÉS AZ INTÉZMÉNYT, HOGY AZONNAL TÖRÖLJÉK AZ ALFÖLDI-ESTET.

Az önkormányzati tulajdonú Hangverseny és Kiállítóterem korábban előre egyeztetett a zalaegerszegi polgármesterrel, Balaicz Zoltánnal, hogy ugyan eljöhet-e Alföldi Róbert előadni az intézménybe - merthogy előzetes engedély nélkül már nem is mernek intézkedni -, aki erre akkor áldását adta. Az eseményt annak rendje s módja szerint február 22-én meg is hirdették a városban és a Facebookon, a jegyértékesítés első pár napjában el is kelt a belépők nyolcvan százaléka, négy nappal később mégis törölték.

Megkerestük az ügyben Alföldit is.

E-mailt írtak, hogy elmarad az előadásom. Azt írták, aznap az 1848-as szabadságharc 170. évfordulóját fogják ünnepelni a városban - mondta az Indexnek.

Felmerül a kérdés, ha ennyire fontos évfordulóról van szó, a zalaegerszegi polgármesteri hivatal miért nem tudta négy nappal korábban, hogy ők pont azon a csütörtökön fognak megemlékezni a szabadságharcról. Felhívtuk a sajtóosztályt, ott azt mondták, nekik semmi közük sincs ezekhez az intézményi eseményekhez, azok tőlük függetlenül működnek.

Írtunk személyesen a zalaegerszegi polgármesternek, Balaicz Zoltánnak is, aki valószínűleg nem akart válaszolni a kérdéseinkre, ezért azokat továbbította a művelődési központ igazgatójának, aki - egy korábbi telefonos beszélgetésünk ellenére, amikor a csak egyszerű technikai okokra hivatkoztak - nekünk is a szabadságharc évfordulójára hivatkozott. Szerinte az ünnepsorozat programjaiban még bizonytalanságok vannak, így eddig még nem jelenhetett meg a programfüzet. Azt írta:

Ugyanúgy fixálásra vár a március 15-höz kapcsolódó történelmi konferencia is, melyet igyekszünk az előadók számára is megfelelő időpontban, március 15-höz legkorábban megtartani. Egyelőre két időpontot tudtunk lefoglalni: március 20. és március 22. Annak érdekében, hogy a jubileumi konferencia biztosan megvalósuljon, szabaddá tettük mindkét lehetséges napra a termet.

Megkérdeztük Alföldit is arról, hogy szerinte tényleg ez állhat-e a háttérben.

Nyilván Hódmezővásárhelyről van szó, nem pedig erről a megemlékezésről
- mondta tömören. Információink szerint csakugyan a hódmezővásárhelyi választási eredmények ismerete után tartanak attól, hogy egy Alföldi-előadás befolyásolná a választások eredményét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.