2018. március 28., szerda

AMI VÁLLALHATATLAN

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.03.28.


Nincs időm arra, hogy minden kommentre válaszoljak, amit az éppen aktuális blogbejegyzésemhez írtak. Ha ezt úgy en bloc felvállalnám, akkor szinte az egész időm elmenne arra, hogy kimerítő magyarázatot adhassak arra, hogy ezt és ezt miért úgy és nem másként írtam. Ezért csinálom most azt a megoldást, hogy egyik kommentre sem válaszolok, és az így felszabaduló időmet a szakirodalom tanulmányozására fordíthatom.


Néha azonban olyan késztetésem támad, hogy bizony arra a sértő hozzászólásra mégis válaszolnom kell, amit egyszerűen nem lehet már szó nélkül hagyni, mert annyira elrugaszkodott a valóságtól és mellé még a személyemet is meglehetősen rossz fényben tünteti fel. Ezek közé tartozik az is, amit most szó szerint idézek: Magát baloldalinak valló elemzőként egy árva szót sem ejtel olyan hatalmi előnyökről, mint a média fölény, az anyagi, hatalmi előnyök, stb. Nagyon kilóg a lóláb már megint, lassan Bayer Zsolttal kell versenyezned, mert oda tartozol.” Itt most az utolsó mondat az igazán fontos, mert a komment szerzője egy olyan emberrel állított párhuzamba, akitől jómagam mindig igyekeztem megkülönböztetni magamat. Bayer Zsolt, bár időnként tényleg megcsillogtatja a tudását és az általános műveltségét, mégis azt kell mondanom, hogy a stílusa olyan kirekesztő és alpári, hogy azt egy normálisan gondolkodó ember csak elutasítani tudja. Azon kell csodálkozni, hogy megtűrik az Echo tévénél, ami talán azzal magyarázható, hogy személyes jó barátja a miniszterelnöknek és egyébként is a Fidesz 5. számú párttagkönyvének a tulajdonosa. Az ilyen embert egyszerűen nem lehet kirúgni a munkahelyéről, mert azzal egyúttal a Fideszt minősítenék. Jómagam igen sok cikkemben elemeztem a kiszólásait és a durva megnyilatkozásait rendre elítéltem. Nos, ezzel az emberrel egy szinten emlegetni engemet, kifejezetten sértő. S ha nem lennék közíró, ahogyan szokták ezt mondani, akkor talán személyiségjogi pert is kellene indítanom a fenti bejegyzés szerzője ellen. De már hosszú évek során megtanultam azt, hogy egy bloggernek mindent el kell viselnie, még azt is, ha indokolatlanul vádolják meg az embert.


Merthogy valóban indokolatlanul vádolnak azzal, hogy én a Fidesz szekerét tolom. Bár korábban értekeztem már erről, de nem árt ismét elmondani azokat az érveket, ami miatt az objektív elemző képét kell felmutatnom ahhoz, hogy egy komoly emberként tekintsenek rám. Elsőként azt kell rögzítenem, hogy a politikai harc alapvető sajátossága az, hogy 1. az abban résztvevők valakikkel szembenidentifikálják önmagukat és ezzel párhuzamosan rámutatnak arra, hogy ők ennél mindent sokkal jobban fognak csinálni akkor, ha rájuk szavaznak és hatalomra kerülnek. Ezt tetézik még azzal, hogy 2. dramatizálják a helyzetet és úgy festik le az ország jelenét és jövőjét, hogy ha nem lesz kormányváltás, akkor elkerülhetetlen a genocídium. Ezekkel egy olyan 3. lélektani kényszerhelyzetet akarnak létrehozni, amivel elérhetik azt, hogy a választók zöme elmegy szavazni és éppen rájuk fogja adni a voksát...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.