2018. március 21., szerda

AZ ELLENZÉK HÁROM ARCA

MAGYAR NARANCS - LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON
Szerző: MIKECZ DÁNIEL
2018.03.21.


Nem csak az ellenzéki pártok sokfélék: az ellenzéki szavazók is másfajta cselekvést igényelnek, ez március 15-én nagyon látványosan megmutatkozott.

A március 15-i ellenzéki megmozdulások, tehát az baloldali pártok (MSZP, Párbeszéd, Liberálisok, DK, Együtt) részvételével szervezett megmozdulás, a Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Békemenete és a Független Diákparlament tüntetése kiválóan érzékeltették, hogy milyen különbségek vannak a formák, elköteleződések, részvételi igények tekintetében a széles értelemben vett bal- és liberális ellenzéken belül. A jellemző vonások, különbségek számba vétele segít megérteni, hogy mely tényezők korlátozták az ellenzék cselekvőképességét, együttműködési hajlandóságát. Ennél fontosabb, hogy ugyanakkor, láthatóvá váltak azok a pontok is, ahol már történt előrelépés. A szokásos diskurzussal ellentétben azonban nem az egyes pártok együttműködéséről van szó, hanem a pártok mellett felbukkanó tüntető mozgalmak és a közéleti élményközösségek kapcsolatáról.

Mindhárom tüntetésen nagyjából 2500-3000 fő vett részt, és bizonyosan sokan voltak olyanok, akik mindegyik eseményen részt vettek. Az ellenzéki pártok által szervezett megmozduláson a szervezők meg is kérték a szimpatizánsokat, hogy közösen menjenek át a diákok tüntetésére. A műfaj tekintetében azonban sok különbség fedezhető fel, még ha maga az alap – a köztéri kollektív cselekvés – ugyanaz. Az MKKP által szervezett Békemenet nem csak hangulatában volt karneváli, de az össznépi, köztéri nevetés a középkori karneválok hierarchiákat felborító hagyományát is megidézi (vö. Bahtyin). A látványos akcióformák, a protesztiválok olyan elemek, amelyek megkönnyítik az azonosulást a megmozdulás témájával, a szervezőkkel. Az MKKP Békemenet, akárcsak a politikai mémek, megkönnyítik a politika megragadását, hiszen azt nem a konfliktus, hanem az azt feloldó humor felől teszik meg. A jófejség ugyanakkor egyéni státusz forrása is, a poént értők, az egymás térdét csapkodók belső körébe való tartozás igénye szintén növeli az MKKP vonzerejét. A vicc értése, a humor létrehozásának és dekódolásának képessége az alapja a Kutyapárt körül kialakult élményközösségnek, amely itt képes megélni a köztéri kollektív cselekvés esetében annyira fontos összetartozás élményét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.