2018. március 25., vasárnap

CSALÁDOKAT, BARÁTSÁGOKAT TESZ TÖNKRE A POLITIKA - FESZTBAUM BÉLA A VÁLASZTÁS DRÁMÁJÁRÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SÁNDOR ZSUZSANNA
2018.03.25.


Fesztbaum Béla Jászai Mari-díjas színművész több mint húsz éve a Vígszínház tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közben doktori fokozatot szerzett. Most pedig Ibsen Rosmersholm című drámáját rendezi a Rózsavölgyi Szalonban. A darab Norvégiában játszódik, az 1880-as évek végén, kampány- és választási időszakban. A konzervatív és szabadelvű politikai szekértáborok harcába beleroppan az ország, kettészakad a társadalom. A morális romlottság látlelete a magyarországi választás előtt is aktuális.

Több mint húsz éve kezdte a színészi pályát, s most rendez először színdarabot. Miért várt ezzel ilyen sokáig?

– Rendeztem már korábban is, például koncertet Kern Andrásnak, zenés produkciót Seress Rezső műveiből, illetve Kosztolányi Dezső írásaiból előadást, amely tíz éve megy a Vígszínházban. Molnár Ferenc újságcikkeiből, tárcáiból állítottam össze a Szülőfalum, Pest című önálló esetemet, amelyet 2016 novemberében mutattunk be a Rózsavölgyi Szalonban, és jelenleg is látható. A szalonszínház művészeti vezetője, Zimányi Zsófia megtisztelő rendezői felkérésére ajánlottam Ibsen Rosmersholmját. Régóta foglalkoztat ez a mű, és nagyon szerettem volna színpadra állítani.

A szövegkönyv írásában is részt vett, sőt ön játssza az egyik főszerepet, Rosmersholm birtokosát, az egykori lelkészt, Johannes Rosmert is. Nem túl kockázatos ennyi mindent magára vállalni?

– A szövegkönyvet Deres Péter dramaturg barátommal jegyezzük közösen. Ibsen eredeti műve négyfelvonásos. Mi Kúnos László mai nyelvű nagyszerű fordítását használva kétfelvonásos változatot készítettünk. Ibsen drámájának minden mozzanatát megőriztük, csupán fogyaszthatóbbá tettük a szöveget. Zimányi Zsófia vetette fel, hogy mi lenne, ha én alakítanám Rosmert, mert a negyvenes értelmiségi figura passzolna a karakteremhez. Egy nap gondolkodási időt kértem, aztán igent mondtam. Az előadás így még személyesebbé vált a számomra. Rendezni és játszani egyszerre nem könnyű, de rettentően élvezem. Fantasztikus színészkollégáim segítőek: elfogadták, hogy együtt próbálnak velem, ugyanakkor instrukciókat is kapnak tőlem.

Izgalmas a szereposztás: például Láng Annamária annak idején a Krétakör vezető színésznője volt, Zrinyi Gál Vince lakótelepi fiatalokból alapította meg a KOMA civil, közösségi színházát. Lukáts Andor pedig a legendás kaposvári társulat tagja volt. Mindenki más-más színházi irányzatot képvisel.

– Én több mint húsz éve vagyok a Vígszínház tagja, Láng Annamária rövid ideig nálunk is játszott, aztán elkerült tőlünk. Mindenképp szerettem volna vele újra együtt dolgozni. Ráadásul mostanában ritkán láttuk őt fővárosi teátrumokban, pláne klasszikus darabokban. Az is a célom volt, hogy visszaadjam őt a pesti közönségnek. Tudatos koncepcióval főleg olyan partnereket kerestem, akik az én szabályosabb színházi utamhoz a maguk szabálytalanságát tudják hozzáadni. Ibsen patikamérlegen szerkesztett társalgási drámáját ez a sokféle színészi szenvedély még izgalmasabbá teheti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.