2018. március 27., kedd

FELNŐ EGY GENERÁCIÓ, AMELYIK MÁR DOLGOZNI SEM TUD AMFETAMIN NÉLKÜL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: H. Sz.
2018.03.27.


„Hiperversengő világban élünk. Egy olyan világban, ahol a verseny nem egy adott célért folyik, hanem folyamatos, véget nem érő."

A fenti mondat egy új Netflix dokumentumfilmben, a Take Your Pillsben (Vedd be a tablettáid!) hangzik el és egy, az ópiátjárvánnyal (amiről itt írtunk részletesen) párhuzamosan zajló drogkrízisről szól.

Egy halmozottan veszélyes krízisről, mivel sokan nem is veszik annak, ugyanis a szóban forgó narkotikumot orvosok százai írják fel szó nélkül különböző figyelemzavarokkal küzdő gyerekeknek és felnőtteknek.

A film az ADD és ADHD (figyelemhiányos-zavar és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) kezelésére használt, amfetamin tartalmú Adderall és a nálunk is kapható, metifenidát tartalmú Ritanil ész nélküli fogyasztását és annak következményeit taglalja. Csak, hogy értsük, mi a fő probléma:

az Aderral hatóanyaga, a már említett amfetamin, a speed alapja is.

Az amfetamint közel sem partidrognak találták ki. A kísérletező Gordon Alles asztmagyógyszert keresett 1929-ben, amikor is magán tesztelve a vegyületet euforikus jó érzés hatalmasodott el rajta. Igaz, éjjel izzadt, forgolódott, nem tudott az agya leállni, de amit előtte érzett, az olyan volt, mintha a teste egy óriási adag dopaminlöketet kapott volna. És valójában azt is kapott.

A harmincas évekre a Benzadrine márkanévre keresztelt amfetamint a II. világháborús katonáknak adták csomagjukhoz, hogy emeljék teherbírásukat, javítsanak a kedvükön.

A háború után már depresszió ellen használták, majd súlycsökkentésre, asztmára és narkolepsziára is felírták, jelenleg pedig az Adderall formájában a figyelemhiányos gyerekek gyógyszereként tartják számon. A gyógyszer viszont nem csak a neurológiai fejlődési rendellenességtől szenvedőkön segít. Bárki, aki beveszi, úgy érzi, sokkal jobban tud koncentrálni és könnyedén végez el terhes és unalmas feladatokat. Szóval ugyanúgy, mint a speed, ez is egy stimuláló szer.

Sokan azt hiszik, ezek a gyógyszerek, mivel orvos írja fel őket, biztonságosak. Pedig hosszú távon több súlyos mellékhatás és függés alakul ki miattuk. Ennek ellenére Amerika egyetemein úgy jár körbe vizsgaidőszakban vagy a sportolók között a pörgető, mint a cukorka, a feketepiac tele van velük. És nem csak ott, hanem a hatalmas túlórákat igénylő, főként pénzügyi, versenyszférában is népszerű. Csak néhány adat mennyire az:
  • 2012-ben körülbelül 16 millió Adderall receptet írtak fel az országban főként felnőtteknek, háromszor annyit, mint 2008-ban.
  • 2012-ben 116 ezer amerikai feküdt rehabilitációs intézetben amfetamin-függőség miatt.
  • 2013-ban 192 ezer kilogramm Adderallt gyártottak az országban. Ez a világ amfetamingyártásának 70 százaléka.
Utóbbinak az az oka, hogy sehol nem diagnosztizálnak annyi gyereket figyelemzavarral, mint az Egyesült Államokban. A The New York Times cikke szerint 1990-ben az iskoláskorú gyerekek 3-5 százalékát tartották számon ADD/ADHD-sként, míg 2013-ra ez az arány már 11 százalékos volt és azóta is folyamatosan emelkedik. A diagnózisok számának növekedéséből pedig egyenesen következik a gyógyszerfelírások számának mgugrása. 1990-ben 600 ezer gyerek élt stimulánson, akkor főleg Ritalinon. 2013-ra már három és fél milliónak írtak fel narkotikumot, akkorra már főleg Adderallt, amit a Ritalin továbbfejlesztett verziójaként adtak ki 1996-ban az ADHD kezelésére.

A kétezres évek végére a felnőtt korosztály volt leggyorsabban növekvő fogyasztói réteg. Ekkor vált egyre szélesebb körűvé a „legális drog” használata a munkahelyen vagy egyetemeken. CSakhogy minél többet használjuk a gyógyszert, annál kevésbé hatékony, ezért megjelentek a túladagolásos, túlhasználásos esetek is. Túladagolásnál mellkasi fájdalom, ájulás, hidegrázás, láz, kontrollálhatatlan rázkódás, pszichotikus állapot léphet fel. A gyógyszer serkenti az agy dopamin termelését, így az folyamatosan pörög. A fogyasztók egy idő után, ha nem szedik a gyógyszert, fáradtak, dekoncentráltak lesznek és nem fognak tudni normálisan működni – pontosan azért, mert a túlzott dopamintermelés miatt az agy lelassítja saját dopaminrendszerét. Ekkor a fogyasztó hajlamos az adagot is növelni, ezzel pedig az addikció köre bezárul...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.