2018. március 16., péntek

FOGD KÉZEN AZ ÖRDÖGÖT!

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.03.16.


Azért jó azt tudni, milyen sorsot szán Orbán elvtárs azoknak, akiknek nagy a füle, ráncos az orra, vagy valami más ok miatt nem tetszik neki a képe. Volt szíves kijelenteni, hogy a választások után elégtételt vesz majd, mint valami megsértett dzsentri, mindenféle értelemben, de legfőképpen jogilag.

De nem párbajra hívja az ellent, hanem erdogani módszerekre utalgat. S bár szinte teljesen biztos, hogy szokása szerint üresen handabandázik, sohase lehessen tudni, főleg, ha az ember vigyázó szemeit Czeglédyre veti. De még azt a szívességet is megteszi, hogy lájtosan körülírja, kiket köttetne föl szíve szerint.

Ez pedig egy birodalommá szerveződött nemzetközi hálózat, külföldi konszernek által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, nemzetközi spekulánsok, etc., hogy még Rákosi pajtás is elégedetten csettintene a karakán összefoglaló felett, mert az tartozik a körbe, akit csak akar.

Igyekeztem megtartani azt a jó szokásomat, hogy amikor megszólal ez a degenerált, akkor én másról beszélek. Elsősorban azért, hogy ne kapjak agyvérzést, meg amiatt, mert ilyenkor más önkéntesek úgyis darabokra szedik, hogy miket pofázott össze. Most viszont átlépett egy határt, tehát vállalom, hogy lefordulok a székről.

Sok-sok éves munkálkodásom során többféle jelzőt aggattam már erre az őrültre, a legsikerültebb, és leginkább ráillő, hogy szaralak. Ez karakánul foglalja össze őtet kívül is meg belül is, csak rá kell nézni, és figyelni, ahogy valami rossz pocok módján harácsol, meg hazudik és menekül, tehát reszket. Szaralak, jobb esetben Szarjankó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.