2018. március 28., szerda

HATÁRÁTKELŐ DILEMMA: OTTHAGYJUK A FACEBOOKOT?

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2018.03.28.


Az utóbbi napok botránya miatt egyre többen gondolkodnak el azon, hogy törlik magukat a legnépszerűbb közösségi oldalról, amin persze nem nagyon lehet csodálkozni, hiszen ki szereti, ha adatai olyan helyekre kerülnek, melyekről adott esetben még csak nem is hallott. A címben megfogalmazott kérdés viszont a külföldön élők körében talán még nagyobb dilemmát takar, hiszen a Facebook nagyon fontos eszköze a kapcsolattartásnak és az információszerzésnek. Szóval mi legyen?

Abban persze sok újdonság nincs, hogy a Facebook (jól felfogott üzleti érdektől vezetve) nagyon sok mindent (talán túl sok mindent is) tud rólunk, és az is csak a nagyon naivakat lephette meg, hogy a közösségi oldal rengeteg olyan információhoz fér hozzá rólunk, amit nem feltétlenül adnánk ki neki. Az azonban, hogy ez úgy kerül tovább harmadik félhez, mint az a Cambridge Analytica esetében történt, ami ezt arra használta, amire használta – nos, az sokaknál kiverte a biztosítékot és sokakat elgondolkodtatott.

Mi több, sokaknál az utolsó csepp volt a pohárban, nem véletlen, hogy a Facebook ezekben a napokban története eddig legnagyobb válságával kénytelen szembenézni. Részletesebben nem mennék bele a történetbe, alighanem mindenki ismeri, aki olvas híreket, aki pedig nem, az gyorsan utána tud olvasni.

A lényeg a mi esetünkben nem ez, hanem az, hogy vajon mit tegyen egy határátkelő, amikor ezzel a töröljem magam / maradjak fenn problémával szembesül.

Nyilván a kommentek tele lesznek olyan megjegyzésekkel, hogy „én nem is használtam soha”, meg „aki nem tud odafigyelni a beállításokra, az meg is érdemli, bla-bla-bla”, ám szerintem a probléma ennél sokkal összetettebb.

Még ha az ember próbál is tudatosan jelen lenni a közösségi oldalakon (soha nem jelentkezik be a Facebook-profiljával más oldalakra, nem játszik rajta, nem tölt ki mindenféle kérdőíveket és kvízeket – ugye ebből robbant ki a mostani botrány is -, és csak olyanokat jelöl be/vissza ismerősként, akiket valóban ismer), szóval minden tudatosság mellett is nehéz elkerülni, hogy egy csomó olyan dolgot megosszunk magunkról, ami maximum az ismerőseinknek szánunk.

A Facebook a legtöbbünknek ugyanis a kapcsolattartás és a tájékozódás fontos eszközévé vált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.