2018. március 18., vasárnap

ORBÁN RENDSZERÉT MÁR CSAK A FÉLELEM TARTJA ÖSSZE

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.03.18.


Mi történik akkor, amikor a gránitszilárdságúnak mutatott hegyről kiderül, hogy valójában üvegből van? Az Orbán-rezsim most megmutatja törekény oldalát, tehát harcba hívják azokat, akik felépítették azt. A hvg.hu heti politikai pillanatfotója.



Abba kellene hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást, a magyar társadalom ennél intelligensebb.

Ezt mondta Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a hódmezővásárhelyi Fidesz-vereség után a Sajtóklubban, majd nem telt el egy hónap, ő pedig széles mosollyal tapsolt Orbán március 15-i beszéde alatt, amikor a miniszterelnök olyanokat mondott, mint:

"és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben. Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat."

Óvnék mindenkit, kétségbeesett ellenzéki politikusokat, erős képzelőerővel rendelkező olvasókat, rémképeket látó nyugatiakat, hogy az Orbán-rezsimet diktatúrázzák, ezzel csak saját felvett pozícióikat gyengítik. A 2010 óta létező Nemzeti Együttműködés Rendszere egy autokrációba csúszó demokrácia, ami legkésőbb 2015 óta három lábon áll – Brüsszel, Soros, menekültek –, de egyetlen gyökérből ágazik szét: a félelemből. A rendszer legitimáló ereje az erre az alapvető érzelemre építés, miközben azok is félnek, akik hatalmon vannak.

Hódmezővásárhely után, Orbán március 15-i beszéde előtt (amit még véletlenül se gondoljunk ünnepi beszédnek), a Fidesz folyamatosan kapta az ütéseket – az Elios-botrány pörgött tovább, kiderült, hogy Semjén Zsolt Svédországba jár luxusvadászatokra, Kósa Lajos pedig pénzügyileg került közelebbi viszonyba egy jó eséllyel szélhámos nőhöz. A kormánypártokat ugyan ciklus közben is érték pofonok (Rogán Antal helikopterezése és Matolcsy György viselt dolgai), de van egy nagy különbség az akkori és a mostani botrányok kezelésében: amíg korábban a Fidesz és a KDNP jobbnak látta azt a védekezést választani, hogy rejtegetik botrányos szereplőiket (nehogy a média kereszttüze a bukásukat okozza), most folyamatosan szerepeltetik Lázárt, Semjént és Kósát is – félve attól, ha nem így tennének, az beismeréssel ér fel, és egy hónappal a választások előtt már nem lehet változtatni a kampány stratégiáján...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.