2018. március 23., péntek

ORBÁN VIKTOR CUKIKAMPÁNNYAL KÜZDA BEVÁNDORLÓK ELLEN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.03.23.


A kormányfő mindent elkövet annak érdekében, hogy elhitesse népével: ő csak egy a több millió magyar közül. Feltűnően aktív a virtuális térben, színvonalukat tekintve egymást alulmúló Facebook-videók jelzik útját szerte e hazában. Mintha megirigyelte volna Vona Gábor pártjától a cukiságokat, hiszen többek között rövidfilm örökíti meg, amint csokinyuszikat vásárol Szerencsen, majd feltűnik egy vidéki óvodában, ahol látványosan lepacsizik a kicsikkel. Közben habzó szájjal riogat a menekültek ellen, és persze Soros György is megkapja tőle a magáét.

Nem mintha minden Bözsi nénivel kezdődött volna, de néhány hónapja egy nyugdíjas néninél tett „váratlan” látogatása megalapozta Orbán Viktor mostani kampányát. Igyekszik joviális úriemberként viselkedni a nyugdíjasokkal, ovisokkal, sőt a nőkkel is, ami azért nem megy neki olyan gördülékenyen. A különbség az, hogy Bözsi néninek még Gyurcsány Ferencet és az „elmúlt nyolc évet” szidta, most azonban mindenről és mindenről a bevándorlás veszélyei jutnak eszébe.

Bármerre jár ugyanis, először jól megdicséri saját kormányát, méltatja a helyi fideszes potentátokat, majd ügyes retorikai fordulat után migránsozik egy kicsit. Interjút adott például a Várpalotai Hírcentrum Televíziónak, melyben a szokásos ömlengés után kerek perec kijelentette: „egy migránsra kilencmillió forintot kellene költeni”, ami veszélyeztetné az elért gazdasági eredményeket, és a pénzt így nem a magyar emberekre, hanem a betelepítendőkre kellene majd fordítani.

Ez nem pusztán ordas hazugság, hanem önleleplezés is. Egyrészt, mert Magyarország tavaly befogadott 1300 menekültet, és nem kellett rájuk költeni egy valag pénzt, másrészt letelepedési kötvények segítségével 20 ezer migráns érkezett hazánkba, akik fizettek az állampolgárságért. Tehát, ha a migránsok pénzt hoznak, akkor itt a helyük, ha meg szegények, akkor ne jöjjenek, mert sokba kerülnek. Nem túl cizellált gondolatmenet, de az a kukás biztos megérti, akivel egy Facebook-videó tanulsága szerint Egerben ölelkezett a miniszterelnök...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.