2018. március 22., csütörtök

TÉNYLEG LE AKARJA VÁLTANI VONA A FIDESZT?

24.HU - POSZT ITT
Szerző: 24.hu

2018.03.22.


Vagy inkább csak Orbán Viktort küldené el? Barkóczi Balázs, az IDEA Intézet politológusának elemzése.

A legutóbbi LMP-Jobbik egyeztetésről a jobboldali párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem kíván együttműködni „XX. századi pártokkal”. Ha a nyolcéves parlamenti jelenlét ellenére még értelmezhető is lenne ez az elitellenesség, azt mégsem szabad elfelejtenünk, hogy Vona Gábor az elmúlt években a néppárti fordulat jegyében folyamatosan gesztusokkal élt a „XX. századi pártok” szavazótáborai felé, és megszólalásaiban olyan egységes nemzeti ethoszt vizionált, ami sokáig a Fidesz-narratíva sajátja volt.

Ezért említhette korábban Török Gábor is azt, hogy

a „néppárti” Jobbik inkább hasonlít a 2010-es Fideszhez, mint saját magára.

Szemben a Fidesszel, melynek vezetője a március 15-i felszólalásával világossá tette: elsődleges célja már nem a jogállam, hanem a NER megvédése, egységes nemzet helyett szavazótáborokban és a köztük meglévő konfliktusban gondolkodik, mely során a győztes mindent visz, a legyőzött pedig nemcsak politikai képviseletét, erkölcsi méltóságát, hanem a jogait is elveszíti. Vagyis mindenét.

Tehát Vona a pártokkal nem, a szavazókkal igen.

De hol kezdődnek a pártok?

A parlamentben? Az önkormányzatokban? A helyi alapszervezetekben?

Mi lehet az „új nemzeti együttműködés” tere, és hol az a szint, ami fölött ez már nem lehetséges?A magyar baloldali értelmiség egészen a múlt év végéig elképzelhetőnek tartott taktikai együttműködést a Jobbikkal az Orbán-rendszer leváltása érdekében.

Botka László „menesztését” követően a baloldali ellenzék jelentős része már fel tudott sorakozni egy viszonylag egységes együttműködés mögé, melyben Vona és a Jobbik szerepe rövid időn belül, ha nem is feleslegessé, de kiküszöbölhetővé vált (vagy legalábbis kiküszöbölhetővé kellene tenni). Amikor Gyurcsány március 15-én bejelentette, hogy egy posztorbáni helyzetre vonatkozólag kész akár Vonáékkal is tárgyalni, a Jobbik elnöke ezt a legkisebb politikai kockázat nélkül utasíthatta vissza. Annak ellenére, hogy bármi is a hivatalos jobbikos narratíva,

a radikális párt nem tud a Fidesz egyedüli váltópártja lenni. De egyáltalán akar-e?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.