2018. március 6., kedd

VÁSÁRHELY OLYAN VOLT A FIDESZNEK, MINT A JÉGHEGY VOLT A TITANICNAK

24.HU - POSZT ITT
Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY

2018.03.06.



Ijedtükben azt se tudták hirtelen, hogy Soros vagy nem Soros. Aztán Orbán megmondta: annyira Soros, mint még soha.

Megtörtént, amit senki nem hitt volna: megrepedt a kormányzati kommunikáció páncélburka. A Fidesz stramm médiakatonái kérdőjelezték meg – a vásárhelyi csatában elszenvedett vereség után – az egész eddigi stratégiát, de alapjaiban. Felejthetetlen, történelmi pillanat: ülnek sziauramék a bólogatószobában, arról kéne csevegniük, milyen fokozhatatlanul igaza van a kormánynak, valamint mekkora barom mindenki, aki máshogy gondolja, és akkor

Bencsik András „elemiiskolás-szintű sorosozást” emleget, meg hogy ezzel le kéne állni;
A réveteg Lovas mutatóujját a szája elé teszi, de rájön, hogy nem pisszeghet, tehát úgy tesz, mintha csak a fejét akarná megtámasztani;
Huth Gergely valami egészen angyali „jaj, bekakiltam” arcot vág;
Bayer keze megállás nélkül ráng, hol a papírjaiba markol, hol a szemüvegébe.

Ha nem is ennyire, de amúgy Bayer is önvizsgálatra szólította kormányt, Navracsics meg persze hogy elmondta, hogy ő egyébként sosem értett egyet a sorosozással, hogy aztán Orbán Viktor határozottan ki- és bejelentse: a választásnak továbbra is egyetlen tétje van, mégpedig, hogy bevándorlóország leszünk-e.

A sorosozást abbahagyni ugyanis nem lehet: Orbán túl régóta játssza erre az egy lapra az egész partit, és nem tart talonban semmi mást.

Néhány napig ettől függetlenül nagyot csappant a migráncsozás a fideszbarát médiában, de aztán nyilván jött az üzenetet, hogy gyerekek, ezt a nemkéne-dumát, meg önvizsgálat-dumát lesztek szívesek sürgősen abbahagyni, összezárunk, Zsoltikám, sőt: megírod, hogy hülyeséget beszéltetek, értem?

Zsolti érti és meg is írja, igen, főnök, hülyeséget beszéltünk, mert pánikoltunk, de ennek vége, úgy megnyerjük neked a választást, mint a pinty, csak dolgoznunk kell ezerrel. Amivel azt is mondja, hogy eddig nem, pedig dehogynem. Nem ezerrel, kétezerrel.

Az a helyzet, hogy a Titanicon is táncoltak meg pezsgőztek egy darabig a vendégek, de attól a luk még ott tátongott a hajótesten. Mármost ha Smith kapitány figyelmen kívül hagyja a vészjelzéseket, sőt, nagyobb sebességre kapcsol, annyit fog elérni, hogy a fagyos-hideg víz még gyorsabban ömlik a hajófenékbe.

Tök jó, hogy nem vagyok fideszes, mert akkor most lenne miért aggódnom. Tudom, pillanatnyilag az aggódó hívek a vezér nyugodt tekintetébe kapaszkodnak, és azt gondolják, nincs semmi baj, amíg ő tudja, hogy mit csinál.

Pedig nem tudja, ez a rossz hírem van, srácok.

Orbán intuitív politikus, az intuíciók meg olyanok, hogy néha bejönnek, néha nem. Most összevissza beszél, nemrég letargikusan arról értekezett, hogy Vásárhely kicsiben megmutatja az országos helyzetet – amitől egy valamirevaló kommunikációs tanácsadó azonnal idegösszeomlást kapott volna; persze Orbán közelében valamirevaló tanácsadó már rég nincs...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.