2018. április 16., hétfő

15 MILLIÓRA SZÁMÍTOTTAK, KÖZEL SZÁZMILLIÓ GYŰLT ÖSSZE

INDEX
Szerző: SAJÓ DÁVID
2018.04.16. 


A választás talán legnagyobb vesztese az Együtt, amely igyekezett végig támogatni az összefogást és a koordinációt, és végül az egy százalékot se érték el. Emiatt a párt öt alapítójának a saját magánvagyonából kell visszafizetnie összesen 150 millió forintot, vagyis hétfő délben 53-at, mert a többit már összedobták a szimpatizánsok. Az Együtt elnöksége lemondott, a párt megszűnik. Az öt alapító közül azzal a hárommal beszéltünk, akikről Juhász Péterhez vagy Szigetvári Viktorhoz képest csak keveset tudni.

A legtragikusabb gondolat az volt bennem, hogy van egy 9 és 11 éves fiam, és nekik ebben a rendszerben kell továbbra is felnőniük még legalább négy évig

– válaszolta Hajdu Nóra, az Együtt egyik alapítója arra, hogy mi volt az első gondolata, amikor befutottak az eredmények. „Az az ellenzéki politika, azokkal a szereplőkkel, akik eddig voltak, nem folytatódhat tovább” – mondja, többek között arra utalva, hogy a 2014-ben közel 27 százalékot teljesítő összefogás (DK–MSZP– MLP–PM–Együtt) ennél idén jóval kevesebbre volt csak képes.

Hajdu szerint az is komoly probléma, hogy az ellenzék nem tudott sikeresen és átütő erővel megjeleníteni egy másik Magyarországot (a programokon keresztül) a Fidesz Magyarországával, társadalompolitikájával szemben, a legtöbben mindössze annyival próbáltak kampányolni, hogy leváltják a kormányt, ami szerinte nem volt elég.

Senki nem fog olyan üzeneteknek hinni, hogy Szél-kormány lesz, Vona-kormány lesz, Karácsony-kormány lesz, mert ez már így leírva sem lehet igaz.

Az Együtt ráadásul a kampányban a Fidesz-propagandától kiemelt figyelmet kapott. Juhász Pétert olyan lendülettel támadta, ócsárolta és igyekezett lejáratni a közmédiától az Origóig a teljes propagandagépezet, amely bizonyára hatással volt a többi párttársára is. „Én nem emlékszem még ennyire mocskos kampányra Magyarország történetében, és nyilván nekünk is nehéz volt sokszor ezt kezelni. Gyomorforgató volt, amit csináltak, de a maguk szintjén végtelenül profin vitték végig az egészet. Erre a másik oldal láthatóan nincs felkészülve, nincs fegyvere hozzá. Ráadásul annyira fogy a levegő a független sajtó körül, annyira beszűkült a közbeszéd, és annyi ügy van egyszerre folyamatosan, hogy azokat egyszerűen nem lehet végigvinni rendesen, nincs kifutása az egésznek, nincs lecsapódása a társadalomban”.

Hajdu a legmegdöbbentőbb példának Kósa Lajos megválasztását említi, aki úgy is magasan hozta a saját körzetét, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan a problémás ügyéről szólt a sajtó. Ez szerinte azért is lehet, mert az emberek már beárazták a politikusokat, hogy ők tényleg ilyenek, másrészről létrejött egy párhuzamos valóság Magyarországon, ahol semmi következménye nincs semminek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.