2018. április 18., szerda

AZ OCCRP KIÁLL A FÜGGETLEN MAGYAR SAJTÓ MELLETT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2018.04.17.



A független magyar médiának támogatásra van szüksége, miközben nem csak Magyarországon, hanem egész Európában egyre súlyosabb veszélyek leselkednek a sajtószabadságra. Az OCCRP komolyan aggódik amiatt, hogy az újságíróknak mennyire súlyos kihívásokkal kell szembenéznie olyan országokban, amelyek egyébként demokráciának hívják magukat. Ezek a veszélyek a rágalmazástól egészen az európai földön elkövetett újságíró-gyilkosságokig terjednek.

Múlt héten a Figyelő című hetilap egy kétoldalas cikket jelentetett meg, amelyben állításuk szerint “Soros zsoldosait” listázzák. A cikkben olyanok neve is szerepel, akik részben a Soros alapította Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott szervezeteknél dolgoznak.

A cikk nem sokkal azután jelent meg, hogy Orbán Viktor egy rádióinterjúban a “Stop Soros” törvéncsomagról beszélt és azt állította, hogy a magyar kormánynak van egy listája kétezer fizetett Soros-zsoldosról. Orbán szerint ők a kormány megbuktatásán és a bevándorlás elősegítésén dolgoznak.

A Figyelő a civil társadalom és a független sajtó több mint kétszáz tagját listázta “zsoldosként.”

A listán rajta van az OCCRP egyik partnerszervezete, a Direkt36 non-profit oknyomozó újságíró központ is. Tavaly egy másik OCCRP partnert, az Átlátszót támadta a magyar kormánypárti média, amikor feltette egy hasonló listára.

Mindkét fent említett szervezetet nemzetközi szinten elismerik; díjnyertes tényfeltáró cikkeket publikálnak és mert gyakran derítik fel a jelenlegi kormány korrupciós ügyeit és üzleti kapcsolatait.


Az Átlátszó 2016-ban Pulitzer Emlékdíjat kapott, 2017-ben pedig az Európai Sajtódíj jelöltjei között volt Innováció kategóriában annak a projektnek az elismerésként, amellyel az uniós források elköltését követték nyomon. A Direkt36 újságírói között Soma-díjasok vannak, 2016-ban pedig ők is jelöltek voltak az Európai Sajtódíjra oknyomozó újságírás kategóriában a miniszterelnök vejének uniós forrásból való gazdagodását feltáró munkájukért. E két szervezet nem csak az OCCRP hálózatának tagja, hanem a Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciumának is (International Consortium of Investigative Journalists).

A Figyelő olyanokat is feltett a listára, akik Transparency International munkatársai – ez a szervezet az OCCRP partnere a Globális Korrupcióellenes Konzorciumban. A listán szerepelők között voltak, akik olyan, az emberi jogok és szabadságjogok terén végzett munkájukról ismert civil szervezeteknél dolgoznak mint az Amnesty International, a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Társaság a Szabadságjogokért. A listán elhunytak is szerepeltek. A Figyelő az ő családtagjaiktól azóta elnézést kért, a listára adott reakciókat pedig “hisztériának” minősítette.

Utóbbival nem értünk egyet. A listázottakat nevük közlése után olyan nacionalisták vagy szélsőségesek támadhatják meg, akik a kormány kegyeit keresik – pont úgy, ahogy ez már más országokban korábban megtörtént...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.