2018. április 25., szerda

AZERI GURULÓ DOLLÁROK: AZ EURÓPA TANÁCSBELSŐ JELENTÉSE MEGERŐSÍTETTE A KORRUPCIÓGYANÚT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KŐMŰVES ANITA
2018.04.24.


Az Európa Tanács parlamenti bizottságának (PACE) több tagjával szemben is “erős korrupciós gyanú” merült fel, illetve a testület több tagja is megsértette a szervezet etikai szabályait – derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott jelentésből. Évek óta tartotta magát a pletyka, hogy Azerbajdzsán szavazatokat vásárol magának a testületben, de csak tavaly szeptemberben derült ki, hogy néhány volt képviselő milyen sok pénzt kapott Bakutól

A Guardian által ismertetett dokumentum egy tíz hónapos belső nyomozás eredményeit foglalja össze. A vizsgálat azért indult, mert felmerült a gyanú: a bizottság több tagja pénzt fogadott el a szavazataiért. A strasbourgi székhelyű szervezetet alapjaiban rázta meg a botrány.

Az eset azért különösen kényes, mert szervezetet 1949-ben épp azzal a céllal hozták létre, hogy őrködjön a demokrácia és jogállamiság felett. Az Európa Tanács a kontinens legrégebbi emberjogi szervezete, 47 tagországa van. A PACE küldöttei a nemzeti parlamentek tagjai közül kerülnek ki.

Azerbajdzsán 2001 óta tagja a szervezetnek, és a mai napig annak ellenére tagja, hogy erős kétségek merülnek fel a választások tisztaságával kapcsolatban, az emberjog-sértéseket pedig számtalan nemzetközi szervezet dokumentálta. Tavaly amiatt indult vizsgálat, hogy felmerült: Azerbajdzsán lefizethette a parlamenti bizottság egyes tagjait, hogy “puhítsanak” az azeri demokráciáról elfogadott jelentések hangnemén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.