2018. április 28., szombat

ÉS EZ ÍGY IS MARAD, MERT MINDENKINEK ÍGY JÓ


KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET
2018.04.28.


Kellemes, szép szombat reggelt! Jó hosszú hétvége elé nézünk (ha nem tévedek, ami távolról sem kizárt), használja ki, aki csak teheti.

Spanyolországban – úgy tűnik, spanyol napokat tartunk mostanában – a kormány kénytelen engedni a tömeges felháborodásnak.

A spanyol kormány felülvizsgálja a szexuális bűncselekmények megkülönböztetését az 1995 óta hatályos büntető törvénykönyvben – jelentette be Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő pénteki madridi sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a délelőtti kormányülésen az igazságügyi miniszter kezdeményezte ezt a lépést, miután előző nap országos tiltakozáshullámot váltott ki a navarrai bíróság döntése, amely szexuális visszaélés miatt ítélt el öt férfit, noha a vád ellenük csoportos nemi erőszak volt.

A bíróság csütörtöki ítéletében nem látta bizonyítottnak, hogy az öt sevillai férfi megerőszakolta a 18 éves lányt két évvel ezelőtt Pamplonában, a bikafuttatásokról híres San Fermín-ünnepségek ideje alatt, a hajnali órákban. 

Azokon a mobiltelefonos felvételeken ugyanis, amelyeket az elkövetők készítettek az aktusról, és mutattak be bizonyítékként az eljárásban, nem látszik, hogy a lány ellenállást tanúsítana.

A perben a lány elmondta: a férfiak túlerőben voltak, ő pedig sokkos állapodban volt, és csak azt akarta, hogy mielőbb vége legyen az egésznek.

Az ügyben állást foglaló Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet spanyolországi képviselete szerint szükséges a spanyol Btk. módosítása, és abban nevesíteni kell, hogy erőszaknak számít az a szexuális aktus, ami beleegyezés nélkül történik.

A szexuális agresszió jogi értelmezésének felülvizsgálatára és a törvénykönyv módosítására szólított fel a barcelonai közgyűlés is egységes, minden párt által támogatott nyilatkozatában. 

A csütörtök esti tüntetések után pénteken napközben is folytatódtak az ítélettel szembeni tiltakozó utcai megmozdulások több spanyol nagyvárosban.

“A nem, az nem!Igazságot!” – állt azon a molinón, amely mögött felsorakoztak a pamplonai igazságügyi palota előtt tüntetők. “Ez nem visszaélés, ez erőszak!” – skandálta Madridban, Valenciában, Barcelonában is az egybegyűlt tömeg. 

Az ügy A falka (La manada) néven vált ismerté a sajtóban, mivel az elkövetők ezt a nevet adták annak az üzenőcsoportnak, amelyben megosztották egymással és ismerőseikkel a videókat és fotókat, illetve kérkedtek a történtekkel. 

A bíróság szexuális visszaélés miatt kilenc éves börtönbüntetést szabott ki az elkövetőkre, egyikük lopás miatt további két hónapot kapott, mert eltulajdonította a lány mobiltelefonját.
Emellett az áldozatnak 50 ezer eurós kártérítést ítélt meg.

A navarrai ügyészség pénteken bejelentette: fellebbez az ítélet ellen a navarrai legfelsőbb bíróságnál, és fenntartja a nemi erőszak vádját az öt férfi ellen, továbbra is egyenként 22 éves börtönbüntetés kiszabását kéri rájuk. (MTI)

Összefoglalom. A kormány nem kezdett fejhangon visongani, hogy a törvény az törvény, Soros György szervezte a tüntetést az ő megbuktatásukra, Soros György álcivil szervezete megpróbál beleugatni a politikába és kapja be mindenki. Az emberek se fordultak egymás ellen, sőt, még csak nem is kellett különösebb szervezés. Mentek, mert az utcára vitte őket a felháborodás és a kormány, amelyik jórészt a magyarhoz hasonlóan korrupt csirkefogókból áll, meghajolt a népakarat előtt.

Felhívnám még a figyelmet a büntetési tételekre is. Én nem tudom, Magyarországon milyen a szexuális erőszak büntetési tétele, de kötve hiszem, hogy 22 év. És még van valami, amit kötve hiszek: hogy nálunk egy lány (fiú, nő, férfi, gyermek) védelmében bárki utcára menne. Főleg rengeteg bárki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.