2018. április 25., szerda

GULYÁS GERGELY A SZAVAZÓK SZERVEZETT UTAZTATÁSÁRÓL: MINDIG ELŐFORDULNAK KISEBB-NAGYOBB JOGSÉRTÉSEK

444
Szerző: ALBERT ÁKOS
2018.04.25.


A Hír TV Célpont című műsora a választás után mutatta be, hogy „összehangolt és szervezett hálózat szállította a fiktív magyar lakcímmel rendelkező ukrán-magyar kettős állampolgárokat Ukrajnából azokra a szabolcsi kistelepülésekre, ahol szavazhattak.”

A Célpont stábja kapcsolatba került Kilb Józseffel, az ukrajnai Tiszaújlak korábbi polgármesterével, aki a saját embereivel mintegy ezer embert szállított a Fidesznek. Kilb bevallotta, hogy megmondta a leszállított embereknek, kire kell szavazni: Tilki Attilára és a Fidesz listájára. A Hír TV szerint ő csak egy volt a sok intéző közül.

Az MSZP akkor az NVB-hez, végül pedig a Kúriához fordult, amely megállapította, hogy a riportban bemutatott szállítás törvénysétő volt.

A szervezett utaztatásról szerdán a parlamentben megkérdezték Gulyás Gergelyt, a Fidesz alenökét is. Arra a felvetésre, miszerint a Kúria visszaéléseket állapított meg szavazók utaztatásával kapcsolatban, úgy reagált: pártja is több 100 esetben tett panaszt a választási bizottságoknál, ezek jó részében meg is állapították a jogsértést.

"Mióta Magyarországon demokratikus, szabad választások vannak, mindig előfordultak kisebb-nagyobb jogsértések, ezeket el kell kerülni "- mondta.

Majd kiemelte: senki még csak nem is állíthatja, hogy egy ilyen világos, egyértelmű, nagy különbséget tükröző választási eredmény kialakulásához bármilyen esetleges szabálytalanságoknak köze lehetett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.