2018. április 29., vasárnap

HOGYAN KÉSZÍTHET FEL AZ ISKOLA A SZÁZ ÉVIG TARTÓ KARRIERRE?

QUBIT
Szerző: Qubit
2018.04.28.


Az elkövetkező évtizedekben már megszokott lesz, hogy az emberek száz évig élnek, sőt, akár 150 évig is kitolódhat egy-egy ember élettartama – állítja David Sinclair, a Harvard Egyetem öregedéskutató laboratóriumának vezetője. Mindezzel együtt jár, hogy a munkával töltött életkor is kitolódhat a munkavállalók hetvenes, nyolcvanas, akár százas éveiig. Sinclair legalábbis így látja: ahogy az Axiosnak kifejtette, „az emberi életutat újra kell tervezni. A jövő munkahelyei egészséges, energikus 75 fölöttiektől nyüzsögnek majd, talán leginkább a nonprofit területeken, de az is lehet, hogy az idősebbek a családjuk segítésére fordítják majd erejüket. Az új technológiáknak köszönhetően a nők bőven 40 éves kor fölött kezdhetik a családalapítást.”

Miközben az előrelátók már készülnek az automatizálás és a stagnáló fizetések által meghatározott jövőbeli munkaerőpiac kihívásaira, közülük is kevesen számolnak az idős munkavállalók beözönlésére. Ha ez a trend valóban eluralkodik a közeli jövőben, még nehezebb lesz a munkaerőpiacon a vérfrissítés és a tapasztalatok felhalmozása közötti egyensúly megteremtése, nem beszélve arról, hogyan is kellene majd kinéznie annak a közoktatásnak, amely 10-15 év alatt képes a gyerekeket felkészíteni egy akár száz évig is elhúzódó karrier fordulataira.

A Pearson nevű brit oktatási cég, az innovációban utazó Nesta és az Oxford Martin School szakértői A készségek jövője – foglalkoztatás 2030-ban című tanulmányukban foglalták össze, hogyan működhet a jövő munkaerőpiaca és oktatása, ha nemcsak a sokat emlegetett gépi térhódításra fókuszálunk, hanem egy nagy lépést hátrálva a teljes képet figyelembe vesszük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.