2018. április 19., csütörtök

KARIGERI KÍSÉRTETE JÁRJA BE MAGYARORSZÁGOT

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2018.04.19.


Azt, hogy karigerisedni mit jelent, elég könnyű elképzelni: MSZP-ből több lépcsőben tíz év alatt visszajutni az MSZP-be ("közelről közelbe"), és közben nagyokat mondani, jól helyezkedni és megélni a politikából. Nos, a karigerisedés kezd komolyan vehető lehetőséggé válni a baloldalon amennyiben felmerült az egységes baloldali blokk gondolata. Az MSZP több ütemben kihányta megemészthetetlen anyagait, majd azokból nem lett semmi, így visszanyelné őket -- a végén egy nagy MSZP-DK egyesüléssel. De igaz-e, hogy tíz év után visszatérőben lennénk a status quóhoz? 

Két nehézség van ezzel: egy, hogy még mindig csak a mandátumok alig 20%-ról beszélünk (a 2018-as eredmények alapján). Kettő, ugyan, miért valószínűbb az egységes ellenzék létrejötte, mint a választási együttműködés? Give me a break. Ennek fényében érdektelen -- bár még mindig szórakoztató -- a kérdés: hogyan is képzeljük el, amint Puch László, Kovács László. Gyurcsány Ferenc, Juhász Péter és Karácsony Gergely egy pártban kavar a közjóért, és akkor még nem is beszéltem -- ha már egységes blokk -- Szél Bernadettről, Fekete-Győr Andrásról, Kovács Gergőről. Mi ennek a realitása? Semmi. De ha nincs, akkor minek ezzel foglalkozni?Hát csak: mert mindig azzal foglalkoznak, aminek semmi értelme nincs. (Ha valaki még mindig képes megsértődni az ilyen egyértelmű állításokon, vessen már egy pillantást a választási eredmények alakulására 2010 óta.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.