2018. április 24., kedd

MEGHALT MAGYARI BÉLA, AZ ELSŐ MÁSODIK MAGYAR ŰRHAJÓS

QUBIT
Szerző: VAJNA TAMÁS
2018.04.24.



Magyari Béla, Magyarország történetének első (vagy második) kiképzett űrhajósa a szovjet repülőműszaki főiskola elvégzése után 1972-től a magyar légierőnél szolgált, 1977-től mint I. osztályú vadászrepülő. 

A Szovjetunió által vezetett Interkozmosz együttműködés keretében választották ki a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben, a végül az űrbe is kijutó Farkas Bertalannal együtt. 1978-tól két évig a Gagarin Űrhajóskiképző Központban készítették fel a küldetésre. Farkas Bertalan űrhajóstársa és parancsnoka Valerij Nyikolajevics Kubaszov, Magyari Béláé Vlagyimir Dzsanyibekov volt.

Az 50 éves a magyar űrkutatás című 1996-os kötet szerint a magyar űrhajósjelölteket kiválogató program a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és az Űrkutatási Kormánybizottság közreműködésével azután kezdődött, hogy az 1976-ban a szovjetek „szeretettel meghívták” a szocialista országokat egy közös űrrepülésre. A sorrend megállapításánál állítólag kisebb botrány tört ki, mivel a lengyelek bejelentették, hogy ők nem hajlandók a németek (akkori NDK) után repülni. A románok azt javasolták, hogy ne is legyen sorrend, hanem mindenki egyszerre jelenjen meg az oroszoknál, ők válasszák ki a legjobban felkészült nemzetet. Az oroszok ezt nem vállalták. A költségekből a meghívott országok fizették a kiképzés idejére az űrhajósok családjainak bérelt lakásokat, minden mást a szovjet állam állt, a hordozórakétát és az űrhajót is beleértve.

A jelöltek – az USA-ban és a volt Szovjetunióban is meghozott politikai döntés értelmében – csak a berepülő vadászpilóták közül kerülhettek ki. Magyarországon akkor 35 Mig 21-es vadászgép-pilóta volt, közülük 27 fő jelentkezett a kiképzésre. A jelentkezés önkéntes alapon, írásban, a családdal való egyeztetés után történt.

Magyari Béla és Farkas Bertalan 1978. március 20-ától családostul költözött Bajkonurba. Mindkét magyar kiváló eredménnyel végezte el a kiképzést, a jelöltek közül az orosz szervezők választották ki Farkas Bertalant az űrrepülésre, Magyari Béla pedig végig készen állt a helyettesítésére, de annak ellenére, hogy kiképezték, végül soha nem jutott el az űrbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.