2018. április 28., szombat

MI LESZ VELED, BENZINÁR?

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: LENKEI GÁBOR
2018.04.27.



Az utóbbi időben meglehetősen lendületesen drágultak az üzemanyagok, a legnagyobb léptékű változás pedig éppen mára jutott. A piaci folyamatok alapján ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy milyen árakkal találkozhatnak majd később az autósok. Jelenleg ugyanis elég nagynak tűnik a bizonytalanság.

Szűk egy hónap alatt 20 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj ára is a kutakon. Ebből 6-6 forinttal éppen a mostani hosszú hétvégére „lepték meg” az autósokat. Mától a benzin átlagára már 375 forint, a dízelt pedig literenként 383 forintért lehet tankolni. Kutanként viszont – mint arra elsőként mi világítottunk rá – 60 forintos is lehet az árkülönbség. Érdemes felidézni, hogy tavaly novemberben (a piaci folyamatok által nem igazolhatóan), miután saját körzetében az adóügyekért felelős államtitkár elintézte, országosan is csökkentek az üzemanyagárak. Ennek az időnek azonban (egyelőre?) nyilvánvalóan vége, most már a piaci folyamatoké lehet a terep...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.