2018. április 10., kedd

SCHIFFER ÁLL A FIDESZ KÉTHARMADA MÖGÖTT - MINDENKIT MEGFENYEGETETT, AKI AZ ELLENZÉKET SEGÍTETTE VOLNA

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2018.04.09.


Hadházy Ákos, az LMP vasárnap éjjel lemondott társelnöke kellően kiborúlt ahhoz, hogy őszinte legyen. Elárulta: Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a képviselő-jelölteket, akik vissza akartak volna lépni az ellenzék javára. Szél Bernadettől pedig lemondást vár.

Az LMP antikorrupciós felelőse, a párt társelnöke, ígéretéhez híven már a választás éjszakáján lemondott. Sőt, a hivatalos adatok még épp csak elkezdtek szivárogni, amikor bejelentette: elvesztette választókörzetét, ezért távozik a párt éléről. Néhány órával később – a teljes eredmény ismeretében – Szél Bernadett közölte: az LMP programja és politikája jó, csak a kommunikációval akadtak gondok, ezért ő nem mond le. Rajta kívül még Gyurcsány Ferenc nem vállalta a hatalmas bukás következményeit, minden más ellenzéki erő vezetője azonnal bejelentette távozását.

Hadházy, immár nem társelnökként először azt mondta a HírTV-nek: minden ellenzéki vezetőnek le kellene mondania, mert a választást nem a Fidesz nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el. A választás nem volt tisztességes, de az ellenzék nem látta át, hogy fontosabb lett volna az együttműködés, mint az egymásnak feszülés. Hadházy szerint a választók nem hitték el, hogy az ellenzék meg tudja újítani ezt az országot. Ezzel egyértelműen üzent volt elnöktársának, Szél Bernadettnek – utóbbi azonban nem is reagált a felvetésre.

Hétfőn viszont egy ennél sokkal őszintébb interjú jelent meg Hadházyval a 24.hu-n. A leköszönt politikus legfontosabb kijelentései:

– "Szerettem volna, azon is dolgoztam, hogy még több helyen történjen meg a visszalépés az esélyes ellenzéki jelölt javára."

– "Visszalépni csak az egyéni képviselő tud, nincs olyan, hogy a párt megmondja." (Ez persze legalább részben csúsztatás. Információink szerint Hadházy épp úgy aláírta a visszalépő nyilatkozatot, mint a szocialista Harangozó Tamás, és a pártok közötti huzavona eredménye lett csupán, hogy az utóbbi be is adta azt a hivatalnak.)

Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat, akik visszalépnek."

– "sok jelöltünk tartott attól, hogy mi van, ha Schiffer betartja az ígéretét."

Eddig is nagyra értékeltük Hadházy konokságát és kérlelhetetlenségét, amellyel a legkülönbözőbb korrupciós ügyeket tárta fel – reméljük a jövőben sem lanyhul az elszántsága. És köszönjük, hogy a párthűség elé helyzete az őszinteséget. Schiffer Andrásnak pedig mondjon köszönetet Orbán Viktor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.