2018. május 10., csütörtök

1,7 MILLIÁRDÉRT REKLÁMOZTÁK AZ ERZSÉBET-UTALVÁNYT AZ ATV-N 2010 ÉS 2016 KÖZÖTT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.05.10.


Használt a rendőrségi feljelentés: megküldte az Átlátszónak az állami tulajdonú Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt., hogy kiknél és mennyiért hirdetett 2010 és 2016 között. A jogerős bírósági ítélet nyomán kiadott adatok szerint ebben az időszakban az ATV-nél, az ECHO TV-nél, és a Magyar Időknél költötték el a legtöbb reklámpénzt, és további Fidesz-közeli médiavállalkozások is részesedtek a tortából. 

2013 óta próbáljuk kinyomozni, hogy mennyiért reklámozzák az Erzsébet-utalványokat. 2014-ben még elvesztettük az elsőfokon megnyert perünket egy direkt emiatt hozott törvénymódosítás miatt, de azóta előbb az Alkotmánybíróság, majd azt követve a rendes bíróságok gyakorlata is a közpénzekre és a közvagyonra vonatkozó adatok szélesebb nyilvánossága irányába változott.

Így 2017-ben újra nekiveselkedtünk az ügynek, és idén februárban végre jogerősen megnyertük a pert. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. (EUF) azonban a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki az adatokat, ezért büntetőfeljelentést tettünk a cég ellen a rendőrségen.

Előzmény:

Feljelentettük az Erzsébet-utalványokat forgalmazó céget, mert a jogerős ítélet ellenére sem adta ki a reklámköltéseit

Láss csodát, néhány nappal később megküldte az EUF a listát arról, hogy 2010 eleje és 2016 vége között mennyi közpénzt költöttek az Erzsébet-utalvány reklámozására.

2011-ben 187,5 millió forintot, 2012-ben 1,1 milliárdot, 2013-ban 1,2 milliárdot, 2014-ben 198,5 milliót, 2015-ben 976 milliót, 2016-ban pedig 2,5 milliárd forintot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.