2018. május 9., szerda

AZ IGAZSÁG A BIRODALOM ALAPJA

VÁROSI KURÍR
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: KINYÓ NORBERT
2018.05.09.


A keddi “Mi vagyunk a többség!” 3.0-ás kormányellenes tüntetésen két roma polgártársunk is felszólalhatott. Hídvégi Balog Attila újságíró, a RomNet főszerkesztője és Lakatos Béla, Ács polgármestere is egy-egy fontos beszédet mondott el.

Hídvégi Balogh Attila felszólalását a 2008-ban megkapott Justitia Regnorum Fundamentum díj, azaz „Az igazság a birodalom alapja”, I. Ferenc magyar király, osztrák császár jelmondatával indította. A teljes beszédet idézzük:

Justitia Regnorum Fundamentum – Az Igazság a birodalom alapja

Tíz évvel ezelőtt kaptam ezt a jelmondatot viselő díjat. Egy igazi államférfitól, egy példaképtől, aki a kisebbségek jogvédelmének utolsó bástyája volt. Ma már nincs önálló ombudsmanunk, nincsenek hivatalaink, intézményeink. Nincs hangunk, nem tudjuk közvetíteni akaratunkat. Eszközként, használati tárgyként kezelnek, és a bűnbak-kereséskor ujjal mutogatnak ránk. Én újságíróként az igazságért harcolok. Én vagyok a kilátástalanok, a reményvesztettetek, a meg nem hallott emberek lelkiismerete, szónoka. A mélységből kiáltok! Onnan, ahová nem jut el az igazság. A cigánytelepek viskóiban vegetáló ezrek, a falvak mélyén nélkülözni kényszerülő százezrek hangján kérdezem:
- Miért gondolják az állam vezetői azt, hogy 600 év alatt nem tudtunk integrálódni?
- Miért merül fel kétség, hogy erőforrásként, vagy tehertételként tekintsenek ránk?
- Miért fordul meg államférfi fejében, hogy szétosszon minket Európában?
- Miért vonja kétségbe bárki is, hogy közös történelmünk során a cigányok is életüket és vérüket adták ezért a hazáért?

- Miért kényszerülnek arra otthonaikból elűzött emberek ezrei, hogy új hazát, boldogulást keressenek

És miért a cigányságot okolják oly sokan a Fidesz kétharmados győzelméért?
Nem minden cigány szavazata megvehető. Nem minden cigány adta el állampolgári jogát egy szatyor krumpliért, vagy néhány ezer forintért. Mint ahogyan az összes nyugdíjas sem adta el szavazatát az Erzsébet-utalványért, a gázárcsökkentésért.

Azoknak, akik azt hiszik, hogy a romák szavazatin múlott az ellenzéki győzelem, azt üzenem: itt az idő komolyan venni a romákat, nyitni feléjük, mert különben nem marad más, minthogy a cigányság felkészült, hiteles emberek vezetésével valós, önálló politikai erővé tömörüljön. Mondjuk ki: a baloldal magára hagyta a cigányságot, nem tekintete partnernek.

A 2018-as országgyűlési választással megdőlt az a 28 éves téveszme, hogy a cigányok nem vesznek részt a szavazáson. Tudatos, elkötelezett és megfélemlített választók a teljes társadalomban voltak és vannak. Az általánosítás, a kollektív bűnösként való beállítás viszont csak szélesíti az árkokat. Nem mutat jó irányt ahhoz, hogy egy közös országot építsünk.

Ha erős és büszke európaiak akarunk maradni, akkor változni, és változtatni kell!

Április 8. sok tényre rámutatott. A választások eredménye talán kijózanította, felébresztette embereket. Újra kell építeni az emberek bizalmát, meg kell hallani a hangjukat, mert nem elég négyévente öt percet szánni közösségekre. A kormányzati propaganda, a gyűlöletkampány ellensúlyozásaként vigyük el az ország legtávolabbi szegletébe, a valódi kétharmadhoz az igazságot. Oda, ahová csak a szűrt, és jól átfésült információi juthatnak el

Mi vagyunk a jelzőtüzek, akik nem engedhetik, hogy a kormánytagok és pribékjeik alternatív valósága fekete lepelként boruljon országunkra még hosszú évtizedekig. El kell magyarázni az embereknek, hogy a sosem látott migráncsok nem akarnak beköltözni a cigánytelepek vályogviskóiba, és nem esznek bográcsban főtt kisgyermekeket sem. Ne várjuk meg, míg a hatalom megtartásáért a bevándorlók után új gyűlölni való közösséget, népet találnak. Ne engedjük, hogy egy új hazug propaganda révén a cigányokkal riogassák majd embertársainkat. Mert a gyűlölet csak gyűlöletet szül.

Le kell győznünk azt a társadalmi közönyt, azt a beletörődést, ami tapasztalható. Fel kell ébreszteni az embereket az apátiából! Ez egy hosszú, és küzdelmes munka. Valóban. De csak így lehet újjá építeni az országot, így lehet megmutatni, hogy Mi vagyunk a többség!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.