2018. május 24., csütörtök

AZ LMP ETIKAI BIZOTTSÁGA ELTILTOTTA HADHÁZY ÁKOST MINDEN PÁRTTISZTSÉGTŐL

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.05.24.


A határozat kommunista szellemisége miatt kértem, hogy súlyosbítsák négy évre a büntetésemet.”- így reagált a HVG-nek Hadházy Ákos arra, hogy az LMP etikai bizottsága két évre eltiltotta őt attól, hogy bármilyen tisztségért induljon az LMP-ben.

Hadházy Ákos ellen több ügy miatt is indítottak etikai eljárást. Egyrészt azért, mert az ATV Egyenes beszédben azt állította, minden pártban, így az LMP-ben is vannak olyanok, akik együttműködnek a Fidesszel, másrészt pedig azért, mert az etikai eljárást indított szerint Hadházy a párt megfelelő testületeinek felhatalmazása nélkül tárgyalt az ellenzéki koordinációról az MSZP-vel.

Az LMP-ben más etikai eljárások is zajlanak olyan képviselőjelöltek ellen, akik visszaléptek a 2018-as választás hajrájában, vagy részt vettek a többi párttal folytatott tárgyalásokon.

Ismeretes, az egyik ilyen visszalépő képviselő, Kassai Dániel tárgyalásán támadt rá Sallai Róbert Benedek, az LMP volt képviselője Hadházy Ákosra .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.