2018. május 5., szombat

EURÓPÁVAL SZEMBEMENVE NEM SZAVAZTA MEG A FIDESZ A MÉDIASZABADSÁGOT ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK FÜGGETLENSÉGÉNEK VÉDELMÉT ELŐSEGÍTŐ JELENTÉST

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.05.04.


A Fidesz képviselői – szinte egyedüliként – nem támogatták azt az európai állásfoglalást, amely megerősíti a médiaszabadságot és az újságírók jogait. Nem meglepő, hiszen az európai parlamenti határozat szerint rendszeresen ellenőrizni kellene a médiatulajdonosokhoz jutó közpénzeket.

Fontos állásfoglalást szavazott meg csütörtökön az Európai Parlament (EP) a sajtószabadság és az újságírók védelme érdekében. A Barbara Spinelli által jegyzett dokumentum többek között azt szorgalmazza, hogy az uniós tagállamok hozzanak létre biztonságos jogi környezetet az újságírók számára, a tömegtájékoztatás sokszínűségét és szabadságát megfigyelő központ támogatását pedig erősítsék meg az uniós költségvetésben.
A Barbara Spinelli (GUE/NGL, Olaszország) által jegyzett nem jogalkotási állásfoglalást 488 szavazattal 43 ellenében 114 tartózkodás mellett fogadták el.

Az EP plenáris ülésén szociáldemokrata és néppárti többséggel elfogadott állásfoglalás érdemi fellépést szorgalmaz az álhírek ellen, de tartalmazza azt is, hogy a tagállamoknak meg kell erősítenie a közszolgáltatók és az oknyomozó újságírás számára nyújtott pénzügyi támogatásokat anélkül, hogy a szerkesztőségek munkájába beavatkoznának.

Az állásfoglalás alapján a jövőben rendszeresen ellenőrizni kellene a médiatulajdonosokhoz jutó közpénzeket és azok felhasználását.

Az EP állásfoglalása felkéri az Európai Bizottságot, hogy az uniós költségvetésen belül biztosítsa a támogatást a tömegtájékoztatás sokszínűségét és szabadságát megfigyelő központ Médiapluralizmus Monitorának valamint szülessen a média sokszínűségét fenyegető kockázatok értékelését szolgáló mechanizmus.

A jelentés arra kéri a tagállamokat, hogy erősítsék meg a közszolgáltatók és az oknyomozó újságírás számára nyújtott pénzügyi támogatást, anélkül hogy a szerkesztőségek munkájába beavatkoznának, valamint azt javasolja, hogy rendszeresen ellenőrizzék a médiatulajdonosokhoz jutó közpénzeket.

A sajtószabadság rendszeres nyomon követése

A tagállamoknak az újságíró szervezetekkel együttműködve létre kellene hoznia egy független és pártatlan szabályozói szervet, amely nemzeti szinten foglalkozik az újságírókkal szembeni erőszak és fenyegetések figyelésével, dokumentálásával és bejelentésével. A fenyegetett újságíróknak az öncenzúra elkerülése érdekében megfelelő jogi védelemre kell tudniuk támaszkodni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.