2018. május 25., péntek

FÉL ÉVSZÁZAD UTÁN ELŐBÚJT AZ ALUMÍNIUMBURKOLAT ALÓL A CORVIN ÁRUHÁZ PALOTÁJA

24.HU
Szerző: VINCZE MIKLÓS
2018.05.24.



Az 1926-ban megnyitott üzletház elindult végre a megújulás útján, 2019 végére pedig akár teljesen újjászülethet majd.

A Blaha Lujza térrel az elmúlt ötven évben minden megtörtént, ami megtörténhetett: kedves épületekkel teli térből sivár, zajos betontengerré változott. A Népszínház épületét átvett Nemzeti Színház tömbjének 1965-ös felrobbantása volt az első csepp a pohárban, ezt pedig alig két évvel később követte a Corvin Áruház szocialista áruháztömbbé válása.

A Corvin egyáltalán nem érdemelte ezt a sorsot, hiszen az 1924-1926 közt épült, díszes neoreneszánsz főhomlokzatot kapott áruház tökéletesen illett a város két világháború közti képébe, sőt, új szeleket hozott a magyar kereskedelembe.

A Reiss Zoltán tervei szerint épült, a hamburgi M. J. Emden und Söhne cég által építtetett tömb ugyanis belső terében csodás üvegtetős csarnokot rejtett, homlokzatán pedig Pongrácz Szigfrid (1872-1929) és Beck Ö. Fülöp (1873-1945) plasztikáival, illetve szobraival találkozhattak a vásárlók, akik egy csapásra a felső tízezer elegáns palotáiban érezhették magukat...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.