2018. május 19., szombat

FÓKUSZBAN BUDAPEST - A LISTÁS EREDMÉNYEK ELEMZÉSE

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: BAJKÓ-SOKORAY ISTVÁN
2008.05.18.


Most már több mint 5 hete túl vagyunk a 2018-as országgyűlési választásokon. Az egyéni eredményekkel, illetve az ellenzéki pártok jelöltjeinek eredményeivel sokat foglalkoztak, mind a különböző intézetek elemzői, mind a média munkatársai. Azonban a pártok listás támogatottságával kapcsolatban már egyáltalán nem ez volt a jellemző.

A Nemzeti Választási Iroda – egy bizonyos szemszögből teljesen érthető módon – egyáltalán nem fordított túl nagy figyelmet a listás eredmények részletes prezentálására. Náluk is a hangsúly a Fidesz által agyonnyert egyéni körzeteken van. Ennél már sokkal érthetetlenebb, hogy az intézetek, think tankek, elemzők miért nem szentelték figyelmüket nagyobb mértékben ezen listás adatoknak. Illetve, ha ezt meg is tették, miért nem tárták a nyilvánosság elé sem a számokat, sem az ezek alapján levont következtetéseket. Ebben a bejegyzésben az előbbit mindenképpen megteszem most, az utóbbira csak korlátozott módon teszek majd kísérletet. Hiszen, ezen keretek között a vizsgálódást több tekintetben a fővárosi listás adatokra korlátozom. A 18 budapesti választókerület listás eredményire.

Összesítettem a közel 1500 budapesti szavazókör jegyzőkönyveinek adatait, kiemelve a 6 “nagyobb”, országos lefedettséggel rendelkező párt, illetve pártszövetség támogatottságát. Ezeket táblázatok, illetve választási térképek segítségével mutatom be. Az arányok elsősorban azért lesznek érdekesek, mert míg az egyéni jelöltek eredményei a visszalépések, átszavazások következtében születtek, addig a pártok listás szavazatai a valódi szavazótábort, és a valós erőviszonyokat jelzik. Az egy év múlva esedékes EP választásokra, illetve a másfél év múlva tartandó önkormányzati választásokra vonatkozóan ezért a pártok listás támogatottsága sokkal relevánsabb, mint az egyéni jelöltekre leadott szavazatok. Míg az országgyűlési választásokon – ha korlátozott mértékben is, de – van tényleges jelentősége a személyre szavazásnak, egyes politikusok, egyéni jelöltek releváns helyi támogatottságának. Addig ez az önkormányzati szintre már sokkal kevésbé jellemző, míg az Európai Parlament tagjainak megválasztása esetén szinte egyáltalán nem jelentkezik, mint releváns tényező. Egyedül az országos pártvezetőknek, politikusoknak van ilyen jellegű szerepe, de ez közvetlenül sokkal jobban kapcsolódik az adott párthoz, annak brandjéhez, politikai ábrázatához. Tehát, az eredmények számbavétele során majd mindenképpen érdemes egy kicsit a következő két országos megmérettetésre is gondolni.

Először vessünk egy pillantást a részvételi adatokra. A országosan amúgy is magas részvételi arány mellett a fővárosban az átlagnál is nagyobb volt a részvétel, itt menetek el a legtöbben szavazni. Míg az egész országot tekintve a választók 70,22%-a járult az urnákhoz, addig Budapesten a részvétel 75,79%-os volt. Mindkettő magas arány. Magyar viszonylatban mindenképp. Egyedül 2002-ben volt néhány tízeddel nagyobb. (Ezek a számok már tartalmazzák a hazai, a külképviseleti és a levélszavazás adatait is.)

A fővárosban található mind a négy olyan választókerület, ahol a részvétel meghaladta a 80 százalékot. (Budapest 2., 3., 4. és 13. OEVK.) A budapesti adatokat vizsgálva – elsőre talán kicsit meglepődve – azt láthatjuk, hogy elsősorban ott volt magas a részvétel, ahol a Fidesz listán jobban szerepelt, illetve ahol a kormánypártok jelöltjei egyéni mandátumot tudtak szerezni. (Logikus módon, ezek a körzetek nagyjából fedik egymást.) Ebből is látszik, hogy a kormánypárti gépezet azért Budapesten sem teljesített rosszul...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.