2018. május 10., csütörtök

GÖDÖR A TÓ FENEKÉN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.05.10.


Dalinál az idő folyt szét, minálunk egy redves tó. Egyként szürreális mindkettő, ám így válik költészet a lopásból. Zalakaroson ugyanis köznapian szólva kilukadt a termáltó, és a víz huss, eltűnt hirtelen, mint J. A. vadnyoma az erdőben. Gödör keletkezett a meder alján, mint azt a hivatalos indoklás mondja, a víz pedig, mint az Unió pénze, elindult lefelé, s mivel nekünk a plébános úr úgy magyarázta, arra van a pokol, csakis oda mehetett.

Én is építettem tavat ötven évvel ezelőtt, igaz anyám pénzéből, és gyurma volt az oldala, furnér az alja, amit lakkal tettem vízhatlanná. Sziget is volt benne, kis hajó, és a kisvasút ott kanyargott körülötte, TT mértékű, és nem hosszabbodott meg Bicskéig, ellenben a víz sem tűnt sehová, ott ringott nekem, míg rá nem untam. Sőt, élőlények sem laváztak benne, viszont a zalakarosiban igen, akikre most sanyarú sors vár.

Polgármester úr a fideszből megnyugtatta ugyan az aggódókat, hogy a semmivé vált tónak állatvilága szinte nincs is, illetve most már nem volt. Ilyenkor, mert elhatároztam, hogy erre az esetre, csak, hogy kötözködjek, én magam a kreacionizmust preferálom, mert jogomban áll, és felháborodok nagyon, hogy milyen szenvtelenül beszél polgármester úr Isten bármely teremtményéről, amely a tóban lakott, viszont most már ott ül az atyának jobbján.

Megkockáztatom, amikor így nyilatkozik polgármester úr, akkor elfeledi, ha tudta egyáltalán, hogy még az óceánok elképzelhetetlen mélyén, tízezer méteren, az iszonytató nyomásban és örök sötétben is milyen buja a flóra és a fauna. Ezzel a tudással most csak azért dicsekszek, hogy cukkolódjak, mert tele van a tököm egy olyan országgal, ahol a tavak kilukadnak, szavazatok eltűnnek, és minden rendben lévőnek hazudtatik, holott lófaszt, mama...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.