2018. május 12., szombat

GYARMATI ANDREA: A VÉDŐOLTÁSOK VÉDELMÉBEN

24.HU - POSZT ITT
Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.05.12.


Nem lehet megbarkácsolni egy gyereket, csak mert tanácsokat olvastál valamiről a neten.

A rádióból hallom, hogy kiadvány készül az áltudományokról, melynek, ha jól értettem, szerves része egy védőoltásokkal kapcsolatos állásfoglalás. Elmondom, mit gondolok minderről.

Az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott a fertőző betegségekkel kapcsolatos járványügyi helyzet. Bizonyos kórképek eltűntek, vagy nagymértékben csökkent az előfordulásuk, más kórképek viszont újonnan jelentkeztek. Ennek egyik oka az, hogy a betegségek gyakoriságát csökkentette a széles körű átoltottság, és ha ezt nem tartjuk fenn, a betegség ismét előtör.

Sajnos ugyanakkor

egyre hangosabbak az oltások, különösen a kötelező védőoltások ellenzői.

Megy a vita a szülők között, karöltve az alternatív gyógyászokkal, és még orvosok is részt vesznek benne.

A hazai járványügyi szakemberek és az immunológusok nem véletlenül hoznak olyan döntést, hogy valamely oltás a kötelező védőoltások közé kell tartozzon. A fertőzőbetegségek egyik legjobb ellenszerének a biztonságos és hatékony védőoltások bevezetése bizonyult. A védelemnek két módja van. A passzív, amikor kész ellenanyagot viszünk be a fertőzött vagy fertőzésveszélynek kitett betegbe. A másik módszer az úgynevezett aktív immunizáció, amikor

a betegség gyengített kórokozóját, vagy a kórokozó egy antigénjét juttatjuk a szervezetbe.

Ebben az esetben a szervezet maga termeli az ellenanyagot a bejuttatott, de elváltozásokat, betegséget nem okozó antigénnel szemben. Ahhoz, hogy a szervezet hosszú távon védett legyen, bizonyos időközönként újraoltani kell.

A kötelező oltásokat és az ismétlő oltásokat is be kell adni, amikor eljön az ideje. Ha a kisbaba épp az adott időpontban beteg, akkor a gyógyulása után, de mindenképpen meg kell kapnia az elmaradt kötelező védőoltást. Az úgynevezett kampányoltások is a kötelező védőoltások közé tartoznak, ezeket az iskolában kapja meg a gyerek, és itt már nem elsősorban az életkor, hanem az iskolai osztályok az irányadók.

Számos választható oltás van forgalomban, ezek körül még nagyobb a kavarodás.

A média érdeklődésének köszönhetően egymással harcoló táborok alakultak ki. Szerintem az egyéni elbírálás a megfelelő hozzáállás. Minden körülményt figyelembe véve hol az igen, hol a nem mellett szavazok.

Az oltások fejlesztése során a hatékonyság mellett egyre fontosabb a biztonság. Minden bevezetésre szánt vakcinát hosszan tesztelnek, és amíg a legkisebb kétség van, nem törzskönyvezik. A legújabb vizsgálatok azt bizonyították, a hatékonyság javítható, ha több betegség elleni oltást egy védőoltásba pakolnak be. Így az immunológiai folyamatok egymást erősítik, és persze az sem mellékes, hogy egyetlen szúrás elegendő a gyerek megvédéséhez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.