2018. május 23., szerda

ÍGY VÁGJ NEKI A KÜLFÖLDI DIÁKÉLETNEK

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Luca
2018.05.23.


A határátkelés különleges változata, amikor az ember egyetemistaként vág bele mondjuk egy külföldi félévbe, hiszen egyrészt nagyon sok minden adott, másrészt azért a tapasztalatlanság akár problémákat is okozhat. Ezért hasznos szerintem a világegyetemista Luca mai írása, mellyel elsősorban a kezdeti időkhöz próbál gyakorlati segítséget nyújtani. Ő Portóban tölti a félévét, onnan küldte a képeket is.

„Már akkor tudtam, hogy egyszer külföldön szeretnék tanulni, amikor még gimnáziumba jártam, és ez csak egyre erősödött bennem az egyetemi évek alatt.

Tavaly szeptemberben, miután hazaérkeztem a második Texasban töltött nyaramról, a kari koordinátor megemlítette, hogy milyen nagyszerű helyen járt Portóban, és hogy tavaszra akár meg is pályázhatnám.

Nyugodt szívvel mondhatom, ez a döntés, hogy legalább öt hónapig tanulok külföldön, életem egyik legjobb döntésének bizonyul. Nincs két egyforma nap, mindig van valami új, valami izgalmas felfedezni való, amiért érdemes kimenni a városba még szakadó esőben is!

Persze, nem árt felkészülve érkezni, úgyhogy összegyűjtöttem nektek néhány hasznos tippet, az indulástól az érkezésig. :)

Pályázás

A Campus Mundi ösztöndíj pályázás menete egyszerű és online történik. Az oldalon meg vannak adva a formanyomtatványok, amiket értelemszerűen ki kell tölteni, majd kinyomtatni, aláírni és feltölteni az online adatbázisba.

Nem árt, ha ránéztek az értékelési lapra, hogy mire hány pontot kaphattok, és a szerint írjátok meg a motivációs levelet, hogy tényleg a legrelevánsabb információ kerüljön csak bele.

Vessetek be mindent a pályázásnál! Én még a háttérképemet is átállítottam egy portói képre, hogy jobban motiváljon a pályázatírásnál és a dokumentumok összegyűjtésénél.

Ha mindennel elkészültetek határidőn belül, már csak várnotok kell az eredményre. Ha megkaptátok - márpedig miért is ne kapnátok meg, minden
 követelménynek megfeleltek -, indulhat az ösztöndíj procedúra izgalmasabb része...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.