Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2018.05.27.
A Forbes Urban különszámában van egy lista, a lap szerint 25 legbátrabb magyart sorolják fel.
Büszke vagyok arra, hogy én is köztük lehetek. A lapszámra való reakciók tükrében még inkább.
Mert ekkora gyűlöletvisszhangra nem számítottam.
Schillingnéznek, mindenféle mondatokat adnak az emberek szájába, nemi identitáson gúnyolódnak. Elsősorban azt emelik ki, hogy egy a közös ezeknek az embereknek a többségében: kormánykritikusak. Ebben a legszörnyűbb, hogy az ilyen cikkek és kommentek és levelek gyártói nem is veszik észre, hogy ezzel még inkább aláhúzzák a borzasztó tényt:
nálunk igenis bátorság kell hozzá, hogy megszólalj, már ha azt nem a kormány oldalán teszed.
Mi a bátorság ellentéte? A gyávaság. Ami magába foglalja mind a nyílt hódolatot, mind a kívülálló semleges pózában való tetszelgést (cinkos, aki néma), mind a magunkba forduló megalkuvást. Amikor azzal védekezem, hogy mondanám, de nem lehet. Mert tartok a büntetéstől. Egy ilyen közegben igenis bátor, aki szólni mer. Egy egészséges társadalomban a kritikus hang természetes. Nálunk bátorságnak számít. Itt tartunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.