2018. május 25., péntek

MARAD AZ ORSZÁGOS VÁLSÁGHELYZET, PEDIG NYOMA SINCS A TÖMEGES BEVÁNDORLÁSNAK

ZOOM
Szerző: LENGYEL TIBOR
2018.05.25.


Szeptemberben vizsgálná felül a kormány azt a speciális intézkedést, amit a menekültválság csúcsán találtak ki, de aminek a határkerítés óta nincs sok értelme a riogatáson túl. Ha nem lenne egy gumiszabály, már rég vissza is kellett volna vonni.

Legutóbb fél évre hosszabbította meg a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, ezért csak „szeptemberben kell majd felülvizsgálni” az intézkedést – mondta első Kormányinfóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Vagyis a jelek szerint őszig biztosan fenn kívánják tartani azt a speciális jogi helyzetet, amelyet már több mint két éve az ország teljes területére kiterjesztettek, és folyamatosan meghosszabbítgatnak.

Pedig a a 2015-ös menekültválság csúcsán kitalált jogi intézményre annak eredeti célja szerint már semmi szükség.

Politikai és kommunikációs szempontból azonban továbbra is szüksége lehet a kormánynak a migrációs veszéllyel kapcsolatos negatív érzések és közhangulat fenntartására – ezt legutóbb, a parlamenti választás hajrájában a menekültek kígyózó sorának STOP-táblát mutató plakátkampányukkal igyekeztek erősíteni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.