2018. május 6., vasárnap

MÉGSEM ÍRHATTÁK ORBÁN RÁHEL NEVÉRE, NEM?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. ANDREA
2018.05.06.


...Ennek a küzdelemnek a része az is, hogy nem csak a külső, de a belső ellenségekkel is le kell számolni. Vagy legalábbis meg kell védeniük magukat tőlük. Úgy értem, a saját polgáraiktól. Az új országgyűlés megalakulásának napjára meghirdetett tüntetésekkel szemben Orbán magánhadserege sem állhat-ülhet karba tett kézzel. Kivártak az utolsó utáni pillanatig, és csak pénteken tolták fel a három utcás zsákfaluban is eltévedni képes TEK honlapjára ama dokumentumot, amelyből kiderül: május 8-án, kedden 0:00-tól a szükséges ideig, de legkésőbb 11:00 óráig körbezárják a Kossuth teret. A TEK-lezárás olyan területekre terjed ki, ahol előzetesen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett/jóváhagyott demonstrációk lennének, a május 4-én kelt intézkedés elleni jogorvoslatra pedig aligha van lehetőség. Mi következik ebből? Hogy minden a kezükben van, újabb négy évre felhatalmazást kaptak, hogy fosztogassanak kedvükre, de semmit nem bízhatnak a véletlenre. Semmit. Mindig készenlétben kell állniuk, mindig kéznél kell lenniük a verőembereknek, a biztonsági szolgálatoknak, végül is a madárszaros életük a tét. És erőt kell demonstrálniuk a legbékésebb magyarokkal szemben is. Minden önkényuralmi rendszer így működik, valójában semmi szóra érdemes nincs ebben az egészben.

Közben úgy alakult, hogy több hónapos késéssel átadták tegnap a 13 milliárdból felújított, vadonatúj diósgyőri stadiont, a DVTK otthonát, amelynek avatóján Kriza Ákos miskolci fideszes polgármester beszédét éles füttykoncerttel fogadta a közönség. Hiába, Soros keze bármeddig elér. Erről pedig Gulyás Gergely, vadonatúj miniszterelnökséget vezető miniszter és kacagtatóművész jutott eszembe, aki egy tegnapi interjúban arról beszélt, hogy várakozásai szerint 4-5 éven belül a legtöbb egészségügyi intézmény a 21. század színvonalának megfelelő állapotba kerülhet.

Azt gondolom, hogy amennyiben a Fidesz az idők végezetéig hatalmon marad, nem szükséges ennyire elsietni ezt a dolgot. Minden újabb ciklus elején elég benyögni, hogy most aztán már tényleg és igazán. Mondjuk, az nagy kérdés továbbra is, hogy ki fog ezekben az egészségügy intézményekben feladatokat ellátni, de biztos erre is van valami jól kidolgozott, hosszú lejáratú, atombiztos tervük.

Szintén Gulyás Gergelytől tudjuk, hogy állítólag nem tervezik a kétezer főnél kisebb településeken megszüntetni az önkormányzatiságot, nincs tervben a rendszerváltás előtt már ítélkező bírók nyugdíjba küldése, vagy arra vonatkozó javaslat, hogy a bíróságok igazgatásának központi feladatait áthelyezik az Igazságügyi Minisztériumhoz vagy a Miniszterelnökséghez. Azért várjuk ki a végét. És örüljünk annak, hogy Rogán Antal kitartása oda vezetett, hogy miközben továbbra is ő látja el a miniszterelnök kabinetfőnöki teendőit, portfóliója a turizmussal fog bővülni. És miután tudjuk, hogy Rogán Antal kezében bármi IS jó helyen van, semmi aggodalomra nincs ok a turizmussal kapcsolatban. Sem. Mégsem írhatták Orbán Ráhel nevére, nem? Vagy de?

Akartam még néhány szót szólni a Fidesz kormányt bíráló, de mégsem bíráló, köpönyeget vadul forgató konzervatív- keresztény értelmiségiekről, de én ezt a pávatáncot olyannyira méltatlannak érzem, hogy inkább iderakom az olvasnivalót. További szép napot, kellemes lustálkodást, később visszatérünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.