2018. május 23., szerda

MINDEN MAGYAR FEJENKÉNT 18 EZER FORINTOT VESZÍTETT A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYPIACON

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.05.23.


Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a 2013 és 2017 között, Rogán Antal bábáskodása mellett működött letelepedési program nem volt túl előnyös a magyar államnak, de azt nem lehet tudni, pontosan mennyire nem volt előnyös.

A G7 gazdasági portál most megkapta Államadósság Kezelő Központtól a négy év alatt kibocsátott papírok adatait, így végre kit tudta pontosan számolni, mennyit költöttünk erre a programra, amelynek keretén belül 19.855 EU-n kívüli személy – sokszor kétes háttérrel – jutottak magyar (és ezáltal uniós) letelepedési engedélyt.

Bár a programot azzal a kimondott céllal hozta létre az állam, hogy a piacinál kedvezőbb feltételek mellett finanszírozza saját működését, csakhogy a négy év alatt pusztán az első két kötvény-sorozat hozott a konyhára olcsóbb pénzt, mintha a piacról szereztük volna be.

A maradék kilenc esetében már sokkal kedvezőbb feltételek mellett jutottunk volna devizához a piacról, mint a letelepedési kötvények által.

Innen nézve a magyar állam 17,5 milliárd forintot veszített a letelepedési kötvényeken.

És mivel a magyar állam végső soron mi vagyunk, a G7 azt is kiszámolta: fejenként 18 ezer forintjába került minden magyar állampolgárnak ez a kötvényprogram.

Persze nyertesek is voltak: az a nyolc cég, amelyet a kötvények értékesítésével bízott meg a kormány. A nyolc magáncégből hét külföldi adóparadicsomokban lett bejegyezve, úgyhogy még adóznia sem nagyon kellett. A portál számításai szerint összesen kb. 156,2 milliárd forintot nyertek az üzleten, hála a Magyar Országgyűlés és a magyar adófizetők támogatásának.

Így folynak ki a közjavak magánvagyonokba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.