2018. május 16., szerda

ORBÁN VIKTORNAK GAZSULÁLTAK AZ ÚJ MINISZTEREK A BIZOTTSÁGI MEGHALLGATÁSUKON

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.05.15.


Az új Orbán-kormány még meg sem alakult, de már bizonyította a régi dakota bölcsességet, mely szerint: Mindig van lejjebb. A miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásaiból ugyanis kiderült, a rasszista kiszólásoktól sem ódzkodtak a régi és az új fideszes kárderek, annak érdekében, hogy hűségüket és elkötelezettségüket bizonygassák Orbán Viktor irányában. Nagyon úgy néz ki, hogy ma már a szervilizmus a legfőbb kritérium a miniszterek kiválasztásánál, a szakmai alkalmasság pedig huszadrangú kérdés.

Azok a miniszterek, akik átmentették pozíciójukat a harmadik Orbán-kormányból a negyedikbe lényegében nem csináltak mást a bizottsági meghallgatásukon, mint folytatták azt a mantrát, amit a választási kampányban nyomtak. Szijjártó Péter, a külkereskedelemért és külkapcsolatokért felelős miniszter szokásos arroganciájára még rá is tett egy lapáttal, hiszen állítása szerint a NATO- tagállamok külügyminisztereit is elküldte az anyjukba, amikor azzal vádolták Magyarországot, hogy Moszkva szekerét tolja azzal, hogy az ukrán kormánnyal keménykedik.

Szijjártó pökhendiségét senki sem tudta eddig sem felülmúlni a kormányban (hacsak a miniszterelnököt nem számítjuk), de nagyotmondásban sokan felvették a versenyt vele. Az új emberminiszter például a magyarság spirituális és szakrális értékeinek oktatását is zászlajára tűzte. Hogy ezt Kásler Miklós miként akarja kivitelezni a gyakorlatban, a miniszterjelölt nem részletezte. Pedig hivatkozhatott volna például arra is, hogy milyen sokat nyertek azok a települések, melyek nevét a székely rovásírással is kiírták. Bár senki sem tudja elolvasni ezeket a táblákat, de legalább sokba kerültek.

A hangzatos kijelentéseket követő részleteket firtató kérdésekre másoknak sem volt igazán kedvük válaszolni. Például amikor Szijjártót arról kérdezték, miért zárták be a nagy csinnadrattával bejelentettdéli nyitás” apropóján megnyitott külföldi kereskedőházakat, nem igazán érkezett válasz az amúgy nem a visszafogottságáról híres minisztertől. Közöd hozzá?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.