2018. május 21., hétfő

SZEX IDEGENBEN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Margit
2018.05.21.


Meglehetősen intim, érzékeny téma a mai, talán ezért is esik kevesebb szó róla, pedig társat találni külföldön semmivel sem könnyebb (sőt…), mint Magyarországon. A tapasztalatok persze nagyon személyfüggők, így Margit írása (előző posztját itt találjátok) is inkább amolyan vitaindító.

„Nem a vérmérsékletem íratja ezt a posztot velem, inkább a szociológus szemével kutatom a kinti társadalmat, inkább a gondolkodó keresi a válaszokat az emberek közti kapcsolat viszonyában.

Miután több éve már, hogy külföldön dolgozom – megszakításokkal – nagy magányomban regisztráltam egy társkereső oldalon. Mégiscsak kellemesebb társasan eltölteni a szabadidőt, mint egyedül kóvályogni a hegyekben.

Típusok

Hamarosan örömmel konstatáltam, hogy igen kapós vagyok. Óriási választék áll rendelkezésemre, kortól, foglalkozástól függetlenül. Örömöm mégsem tartott sokáig, amikor rájöttem, hogy a jelentkezők elsősorban szexet akarnak, de rögtön…

Az első kérdésük mindig az volt, hogy vagyok, a második, hogy hova lehet jönni. Az udvariasabbja először kávézást javasolt és majd meglátjuk…

A másik réteg ezeken az oldalakon egy rendkívül udvarias, romantikus, verseket, szerelmes dalokat küldő csoport, akik tényleg tisztában vannak azzal, hogy mire van szüksége egy magányos nőnek, mit akar hallani a szívünk.

Minden szólam egész testünkben megbizserget, lám végre megérkezett a régóta várt, áhított IGAZI. Hálát adunk Istennek, az Univerzumnak, a Sorsnak, hogy ránk ragyogott a tiszta virtuális szerelem és nap mint nap olyan üzeneteket hallunk, amire már régóta vágytunk és dédelgettük szívünkben.

Természetesen ezt ki is érdemeltük, lelkileg megszolgáltuk, megszenvedtük. Mintha álomvilágban élnénk, lebegünk ég és föld között, hiszen felkelés után az első, hogy azonnal megnézzük kedvesünk aznapi üzenetét.

A napi bűvöletet „megkajolva” repkedünk egész nap, mint a kannabisz fogyasztók. A titokzatos hódolóknak forgatókönyvük van arról, hogyan hódítsák meg a kissé már besavanyodott, depresszióssá vált, de még mindig a nagy Ő megjelenését váró, szerelemre éhes hölgyeket.

Csak óvatosan!

Ez az ügyes érzelmi megvezetés olyan mélyen beviheti a gyanútlant az erdőbe, hogy minden realitás érzékét elveszítve már a meséket is elhiszi. A szerelem olyan, mint egy rózsaszínű köd vagy hályog az ember szeme előtt. Még legjobb barátnőnk sem tud meggyőzni minket a csalás gyanújáról, meggyanúsítjuk, hogy féltékeny, csak irigykedik ránk, mert neki nincs ilyen szerencséje, mint nekünk.

Ebből az álomból nem is akarunk felébredni, mert végre boldogok vagyunk annyi év, évtized után, és „foggal-körömmel” ragaszkodunk ehhez az állapothoz, tündérmese-effektushoz.

Bármennyire is hihetetlen, de ez működik, gyakran sikerül az ismeretlenségből felbukkanó hódolónak, aki „átmenetileg éppen szorult helyzetbe került” pénzt utaltatnia áldozatával.

Ezek a csalók profik, több „áldozatot is tartanak a tűzben”. Ez a napi munkájuk, ebből próbálnak megélni. Még Ali baba meséjét is elhittem, a ládikában lévő vagyonról, amely hamarosan megérkezik hozzám, hogy megőrizzem kedvesemnek, amíg személyesen is tudunk találkozni.

Az én hódolóm Irakban szolgált. Miután olyan fordulatot vettek a mesei események, hogy megijedtem, veszélyben éreztem magam, felkerestem a legközelebbi követséget, hogy segítséget kérjek.

Meglehetősen értetlenül álltak velem szemben, majd nekem szegezték a kérdést: „én ezt a sok képtelenséget tényleg elhittem?” Ezek után fokozatosan, napokig tartott, amíg kitisztult a tudatom és újra magam lettem. Szégyellnem kellene, elhallgatnom az eseményeket, de megtörtént velem, ez az igazság.

Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, legyen óvatos, mert nagy a valószínűsége, hogy nem az egyetlen és kizárólagos testi-lelki másik felünk érkezett meg, hanem egy csalóba, pszichopatába szaladtunk bele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.