2018. június 6., szerda

A BÍRÓSÁG SZERINT NEM KÉRHET KÖLTSÉGTÉRÍTÉST A RENDŐRSÉG AZÉRT, HOGY STATISZTIKAI ADATOKAT SZOLGÁLTASSON A KIRENDELT VÉDŐKRŐL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.06.05.


A XIX. kerületi kapitányság 2 millió forint költségtérítést kért egy adatigénylőtől, aki arra volt kíváncsi, hogy 2016-ban hány ügyvédet foglalkoztattak kirendelt védőként, és az összes közül mennyi kirendelést kapott az első és második legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd. Az igénylő nem fizetett, hanem inkább tőlünk kért segítséget, és perelt. Az ügyben tartott három tárgyaláson az derült ki, hogy bár a rendőrségi elektronikus ügyviteli rendszerben, az ún. Robotzsaruban mindent precízen vezetni kéne, ez nem valósult meg a kispesti rendőrségen. A bíróság nem jogerős ítéletében az adatok ingyenes kiadására és 175 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a kapitányságot.

Egy olvasónk, Dankó József 2017 októberében a Kimittudon keresztül közadatigénylésben kérte ki a XIX. kerületi rendőrkapitányságtól, hogy 2012-2016 között
- hány kirendelt védőügyvédet foglalkoztattak
- az összes megbízás hány százalékát kapta a három leggyakrabban kirendelt védő.

A XIX. kerületi rendőrkapitányság azt válaszolta, hogy nincs erről nyilvántartásuk, manuálisan kell leválogatniuk az adatokat, ez pedig rengeteg munka, ezért Dankó fizessen közel 11,5 millió forint (nettó 9 millió + 2,4 millió forint ÁFA) költségtérítést. Az ügyről akkor az Index számolt be részletesen.

Fizetés helyett inkább perelt

Dankó József ezután eljutott az Átlátszóhoz, és egyik jogászunk, a Helsinki Bizottságnál is dolgozó Tóth Balázs tanácsára 2017 novemberében egy új adatigénylésben csak 2016-ra vonatkozóan – hogy a rendőrkapitányság ne hivatkozhasson aránytalanul nagy munkateherre – kérte ki a kirendelt védőkkel kapcsolatos adatokat:
- hány védőkirendelő határozat született 2016-ban
- hány ügyvédet/ügyvédi irodát rendeltek ki 2016-ban
- hány esetben rendelték ki a két leggyakrabban kirendelt ügyvédet/ügyvédi irodát 2016-ban

A XIX. kerületi kapitányság ismét azt válaszolta, hogy nincs nyilvántartásuk ezekről az adatokról, kézzel kell őket papír alapon kigyűjteni, az pedig sok idő és munka. Erre hivatkozva 2,1 millió forint ( 1,7 millió + ÁFA) költségtérítést kértek Dankótól.

Dankó József ekkor beperelte a XIX. rendőrkapitányságot, képviseletét az Átlátszó munkatársa, Tóth Balázs látta el. A keresetlevélben leírták, hogy szerintük jogellenesen kér költségtérítést a kapitányság, de ha – a bíróság szerint – esetleg mégis jogosan, a 2 milliós összeg akkor is túlzás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.