2018. június 23., szombat

AZÉRT BÉLYEGZI MEG ELLENFELEIT A FIDESZ, HOGY ELKERÜLJE A RASSZIZMUS ÉS KORRUPCIÓ STIGMÁJÁT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.06.23.


A magyar kormánypártok képesek bármit letagadni, még azt is, amiről fénykép tanúskodik, sőt az érintettek sajtótájékoztatón is elbüszkélkedtek a tettükkel. Így volt az emlékezetes matricázós esetnél is, amikor a KDNP ifjú aktivistái „bevándorlást segítő szervezet” felirattal látták el azt az épületet, amelyben a Menedék Egyesület működik. Most, hogy erről tudomást szereztek uniós képviselők is, a kereszténydemokraták mindent tagadnak. A dologban van egy roppant kínos mozzanat is, ugyanis a Menedék Népszínház utca 16. szám alatti irodája egy csillagos házban található.

A múlt héten indult a kisebbik kormánypárt, a KDNP új kampánya, amelynek során “bevándorlást támogató szervezet” feliratú öntapadós matricákkal látják el mindazokat az épületeket, melyekben állításuk szerint a Stop Soros törvény által megrendszabályozni kívánt civil egyesületek működnek. A Hollik István ex-képviselő által indított őrületbe bekapcsolódtak a KDNP ifjúsági tagozatának aktivistái is, akiknek jó érzékkel sikerült megjelölniük egy csillagos házat. Anélkül, hogy rövid történelem óra keretében elmagyaráznánk nekik, hogy mekkora érzéketlenség a nyilasok által kijelölt házakra bármiféle megbélyegző feliratot kiragasztani, a párt uniós képviselője már érzékeltette, hogy az ifjú kereszténydemokraták tényleg túl messzire mentek a civilek elleni hajsza hevében.

Történt ugyanis, hogy a csillagos ház felmatricázását több zsidó származású ember is kikérte magának, egyikük pedig írt egy levelet is Ujhelyi István szocialista EP-képviselőnek. Aki fogta, lefordította a levelet és körbeküldte a többi Európai Parlamenti képviselőnek. Ebből aztán elég nagy kalamajka támadt, és, nem maradt más választása Hölvényi György KDNP-s EP képviselőnek, hogy egy az egyben letagadja az estet. Pedig az esetről beszámoltak a magyarországi hírportálok függetlenül attól, hogy ellenzéki vagy kormánypárti orgánumok, a felmatricázásról fényképet készített az MTI fotóriportere, de beszámolt a történtekről a lakájmédia összes csatahajója, köztük a szervilizmus csúcsának számító M1 hírcsatorna is.
..

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.