2018. június 20., szerda

ENNEK A CSÓRÓ ORSZÁGNAK SEMMI SEM TÚL DRÁGA, HOGY HATALOMBAN TARTSA A SZÉLSŐSÉGES SZEKTAVEZÉRT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.06.20.


Tegnap még az MTI is megírta – a propagandaoldalakon ugyan nem találtam nyomát sem, az állampárt különböző álhírkanálisai és hivatalos kommunikációs fórumai egyáltalán nem tartották hírértékűnek -, hogy a V4-ek alappillére, Európa gazdasági-szellemi-erkölcsi-kulturális-vallási gőzmozdonya, Európa keresztény megmaradásának utolsó reménysége, a Fidesz-KDNP által nyolc éve hergelt-butított, keresztény kultúrájára és csavarintos észjárására oly büszke, a valósághajlítás nevű sportágban világbajnok Magyarország jelen pillanatban az EU legcsóróbb, legrosszabb helyzetben lévő tagállamai között található. Igaz, nem én csaptam a hasamra statisztikailag, az Eurostat volt szíves közzétenni az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP), valamint az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) tekintetében rangsorolt uniós tagországok listáját.

Jaja, listáznak a vergődő, haldokló, migráns zombik által leigázott, dekadens, senki által meg nem választott brüsszeliták. Igaz, ők – Schmidt Máriával ellentétben – a gazdasági adatokból, számokból, tényekből állítanak össze ilyen típusú listákat, és hát mindegyre kiderül, hogy a helyzetünk változatlan, de legalább reménytelen is.

Tavaly decemberben ugyanezen a listán ugyanilyen előkelő helyen szerepeltünk: mindkét fent említett kategóriában a lista utolsó negyedében tudniillik.

A jó hír az, hogy más listák szerint is ugyanolyan szar a helyzetünk, csak így kapásból hoznék szóba néhány friss adatot. Valamennyi adat április 8-a utáni, az meg nem volt olyan régen, hogy sikerült volna maradéktalanul kiheverni. Szóval nem az elmúlt nyolc év előtti elmúlt nyolc évről mesélek, a jelenben történik mindez:
Csupán egyetlen nemzet van az EU-ban, amelyik általánosságban annyira elégedetlen az életével, mint a magyar.
- A változatosság kedvéért a mélyszegénységi rangsorban is csinos a helyezésünk, csak Bulgáriának, Görögországnak és Romániának sikerült leköröznie.

Az egyebeket nem sorolom, jó? Pedig lenne mit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.