2018. június 12., kedd

HIRTELEN BEFÚJT A SZÉL PÁR MILLIÁRDOT A LEGGAZDAGABB MAGYAR FOCICSAPATOKHOZ

QUBIT
Szerző: GOALEATH
2018.06.11.


A Ferencváros futballcsapatának becsült költségvetése átlépte az 5 milliárd forintot 2017-ben, ehhez képest csalódás, hogy a majdnem egymilliárddal szegényebb Videoton elhappolta előle a bajnoki címet. Az viszont mindkét csapatról elmondható, hogy lenne még hova fejlődniük az átláthatóságban, hiszen milliárdos tételekkel dobálóznak csak úgy a beszámolójukban. Nézzük az NB1 első felének gazdálkodását!

Cikksorozatunk előző részében már megvizsgáltuk a most zárult bajnokság 7-12. helyezettjeinek gazdálkodását, ez itt olvasható.

A múltkorihoz hasonlóan a klubok költségvetését minden esetben úgy becsültük meg, hogy az árbevételt és az egyéb bevételeket összeadtuk, majd ebből kivontuk az adózott eredményt:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.