2018. június 13., szerda

LÁGEREK NÉPE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.06.13.


Orbán Viktor Mihály nem szereti a szegényszagot. Ez valami gyerekkori trauma lehet nála, mint ahogyan a nőkhöz való ambivalens viszony, a futball-fétis, és más személyiségtorzulások is. Az ilyen ember nem való miniszterelnöknek, nekünk azonban ezt dobta a gép. Máshol, más korokban is uralkodtak antiszociális pszichopaták, azokat azonban elborzadva emlegeti a történelemoktatás, nálunk azonban ilyen nincsen. Hazafias nevelés van, és otthon is vagyunk.

Már az újabb összecsalt kétharmad után bejelentette ez a mi zsebcézárunk, hogy monyolni óhajt az alkotmánnyal megint, fabrikálni rajta, hogy a gusztusának jobban megfeleljen, és innen híják diktatúrának a történetet kendőzetlenül. Úgy jelentette be ezt, hogy megnézik, mi vált be a 2011-ben elfogadott alaptörvény rendelkezéseiből, és hol maradtak szabályozási rések. Innentől nyelni nem tud az ember, csupán köpni, mert kiviláglik, hogy a bajok alapvetőek és iszonyúak, főleg, ha nem fűlik az ember foga a delikát fasizmushoz.

Onnan is megközelíthetnénk, hogy az alkotmány az nem szabályozás. Az alkotmány szerződés a nép és az államhatalom között, és ebben a nép többnyire garanciákat kap a szabadságához az államhatalommal szemben. Ez biztosítja azt, hogy az államhatalom keze meg van kötve az emberek csicskáztatásában, és ezért van az is, hogy a sikeres alkotmányok hosszú időn keresztül nem változnak. Hivatalosabban alkotmány alatt a társadalom működésével kapcsolatos érdekek és célok, az állam belső szabályozására vonatkozó alapelvek összességét értjük.

Olyat általában és úri helyeken nem foglalnak bele, hogy lehet-e pisálni az utcán. Ilyen korlátokkal már például Füst Milán is tisztában volt, pedig csak az elmélkedéseit adta közre ekképp:

“…a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagy része is olyan, hogy nem derül ki belőlük például ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek…”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.