2018. június 12., kedd

MERKEL MINTHA CITROMBA HARAPOTT VOLNA, ÚGY DICSÉRTE ORBÁNT, DE EURÓPÁÉRT MÉG EZT IS MEGTETTE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.06.12.


- Trump brutális nyomulása láttán Merkelnek Európa a fontos, ezért hajlandó hangot váltani még Orbánnal szemben is

- Az amerikai elnök a magyar kormányfőtől vette át a permanens megosztás stratégiáját, csak utóbbi rafináltabban csinálja és úgy gondolja, hogy a földrészen neki áll a zászló

- Megkövette Soros Györgyöt a népszerű amerikai tévésorozat szélsőjobbos sztárja

Süddeutsche Zeitung

Aki ismeri Merkelt, az tudhatja, milyen nehezére esik az Orbán Viktornak címezett méltatás. Ám a gesztus mutatja, mennyire komolyan veszi a kancellár Európa dolgát. Két nappal ezelőtt a közszolgálati televízióban azonban minden eddiginél határozottabban jelezte, hogy nem szeretné tétlenül nézni, amit a Fehér Ház gazdája művel. Látványosan vázolta, hogy szerinte milyen pozíciót kell az EU-nak elfoglalnia. Ezért történt, hogy hirtelen barátságos hangra váltotta az unión belüli ellenfeleivel szemben. Dicsérte Ausztriát, sőt még Magyarországot is, kiemelve, hogy azok milyen fontos szerepet töltöttek be az unió menedékpolitikájában. Orbánról név szerint szólva rámutatott, hogy a magyar politikus sok mindent a közösség érdekében tesz, amikor védi a határt.

Merkel nem akarta magának ezt a szerepet, az agresszív Trump azonban rákényszeríti, hogy a kancellár megerősítse Európát, hogy az túlélje az autokraták korát. Az elnök a G7-es csúcson minden eddiginél könyörtelenebbül értésre adta, hogy számára a szabad világ édes mindegy. Hogy mindenki ellen küzd, aki nem szeretné követni az „Amerika az első” politikáját. Az erősebb jogának hirdetésével olyan elvet hoz vissza, amely már meghaladottnak tűnt.

FAZ

A kommentár úgy látja, hogy a német kancellár ismét teljes lendülettel a kormányzás felé fordult, ezt bizonyítja, hogy immár közzétette, hogy a maga finom módján miként kellene megreformálni Európát, ideértve a közös menedékrendszert. A 3 évvel ezelőtti menekültválság óta egyébként is jellemző rá, hogy nem láncfűrésszel és kalapáccsal alakítja a politikát, hanem kis léptekkel halad. Ennek ékes példája volt, az a szenzációs mondat, amely vasárnap este az ARD televízió egyórás interjújában hangzott el, hogy ti. Magyarország bizonyos fokig a németeknek dolgozik a szerb határon. Ehhez figyelembe kell venni, hogy annak idején egyetlen más ország sem bírálta élesebben Merkel menekültpolitikáját, mint éppen a magyar vezetés. Akkoriban a kancellár sem igen ütött volna meg ilyen békülékeny hangot. Most viszont azt mondja, amit Orbán évek óta hangoztat: a többi tagállam érdekében biztosítja a határt.

A német miniszterelnök ugyanakkor nem hagyott afelől kétséget, hogy az európai jog felülírja a nemzeti törvényeket. Ezért Seehofer belügyminiszter kénytelen volt visszalépni attól, hogy ma jelentse be tervét az ország határainak védelmében. Annak ugyanis része volna, hogy menedékkérőket a jövőben a határról is vissza lehessen fordítani, ám ezt Merkel továbbra is elutasítja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.