2018. június 19., kedd

SZÁNALMAS LÚZER AZ, AKI A JÓ OLDALON AKAR ÁLLNI? - AZ ARANYÉLET FORGATÁSÁN JÁRTUNK

HVG ONLINE / KULT
Szerző: CZEGLÉDI FANNI
2018.06.19.


Néhány hónapon belül megérkezik az Aranyélet kultsorozat harmadik, záró évadja, amely önként és dalolva sétálgat majd az elmúlt évek közéleti eseményeinek mocsarában. Elmentünk a forgatásra, hogy megnézzük, hová tudják fokozni az alkotók az előző két évad izgalmait.

Októberben tér vissza a magyar HBO és az itthoni tévézés egyik legminőségibb sorozata, az Aranyélet. Az emberközpontú, mikrotörténésekre koncentráló első évad után egy sokkal grandiózusabb második évadot kaptak a nézők: azon túl, hogy egyre emelkedett a tét, a szereplők döntéseinek is sokkal súlyosabb következményei lettek.

Azt már tudjuk, hogy Miklósi Janka újabban városvezetői babérokra tör, Szentvázsony polgármesteri címére pályázik. Április elején el is indította politikai kampányát, amelynek a programpontjait egy bravúrosan felépített weboldalon olvashattuk, és megnézhettük a kampányvideóját is. Így indul majd tehát az új évad, a sztori pár hónappal az után játszódik, ahol a második évad véget ért: a gyerekek áskálódnak a szülők ellen, Attilából pedig kezd nagyvállalkozó válni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.