2018. június 15., péntek

VALAKI CSÚNYÁN KÖDÖSÍT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN, S EBBE MÉG SOKAN BELEHALHATNAK

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: WINDISCH JUDIT
2018.06.15.


Miniszteri hivatalba lépése után nem sokkal kezdte el mondogatni Kásler Miklós, hogy az általa felügyelt egészségügyben a kórházi fertőzések csökkentése az egyik legsürgetőbb feladat. Bár elődje igyekezett a problémát elhallgatni, az adatok Káslert támasztják alá: 2012-ben Magyarország világelső volt a kórházi fertőzésekben.

"Az egészségügyben a legakutabb pont, amelyben lépni kell, az a kórházi fertőzések kérdése".

– mondta Kásler Miklós onkológus, az új emberierőforrás-miniszter. Az idézetet a Magyar Hírlapnak adott, június 1-én megjelent interjúból vettük, de számtalan más megszólalásában is a top három probléma közé sorolta a kórházi fertőzések ügyét. Kásler szerint már kész is a cselekvési terv, azonban azt még nem hozta nyilvánosságra. Az Emmi a hvg.hu megkeresésére nem válaszolt, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Velkey György azt mondja, ők sem ismerik a részleteket.

Azt, hogy a kórházi fertőzések kérdése a legakutabb probléma lenne az egészségügyben, más korábban nem mondta ki. Vagy mert nem látta annak – az Országos Onkológiai Intézet eddigi főigazgatójával ellentétben –, vagy annak látta, csak nem beszélt róla. Kívülről – és részben belülről – is inkább az első válasz tűnik helyesnek. (Az Emminél erre is rákérdeztünk, de erre sem érkezett válasz.) A kórházi fertőzések ellen küzdő Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (ReSzaSz) elnökhelyettese, Hegedűs Zoltán azt mondta,

"az eddigi országos tiszti főorvos, Szentes Tamás érdemben nem nézett szembe a valós helyzettel, és nem tett azért, hogy a kórházi fertőzések száma a gyakorlatban is csökkenjen".

Szentest az elsők között váltotta le Kásler Miklós miniszter, ami Hegedűs szerint biztató jel arra, hogy az új vezetés komolyan veszi a problémát. A TASZ régóta próbálja megtudni a kórházi fertőzésre vonatkozó adatokat, ám mindenért küzdenie kellett. A civil szervezet hatalmas titkolózást tapasztalt, harcának esélyeiről alább részletesen is szó lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.